Helyi közélet

2012.08.03. 13:12

Tervek: így nézhet ki Tapolca

Miskolc - Megvannak Miskolctapolca tervei: első helyezett nem lett, két másodikat hirdettek.

Miskolc - Megvannak Miskolctapolca tervei: első helyezett nem lett, két másodikat hirdettek.Minden pályázó megnövelné a tapolcai park területét, a völgyet nem építenék be, azaz strand melletti szálloda egyik terven sem szerepel. A teljes völgyet mint zöld felületet kezelik, kihangsúlyozva az ökológiai értékeket. A bencés kolostor feltárását, bemutatását minden pályamű fontosnak tartotta. Volt, amelyik romok feletti sétányt jelenített meg, volt, amelyik a teljes rekonstrukciót szorgalmazná. Csak néhány gondolat, elképzelés abból a tervpályázatból, amelyet Miskolc írt ki Tapolca fejlesztésére, és egy hete eredményt is hirdettek. A nyilvánosság azonban csak tegnap ismerhette meg a tervpályázat eredményét.

Rostás László, Miskolc főépítésze elmondta: a tervpályázat az egyetem kapujától a Barlangfürdőig terjedő területet ölelte fel. Fontos tervezési szempont volt, hogy a városrész fürdőhagyományai megmaradjanak, illetve az új, modern kihívásoknak is megfelelhessen Tapolca.

A pályázatra 14 pályamű érkezett, ebből kettőt ki kellett zárni. Egyiket azért, mert megkülöböztető jelzés volt rajta, a másikat a posta hibájából: elcserélték a csomagokat, így nem a tervpályázat érkezett meg az önkormányzathoz.

Első nem volt

A zsűri 12 tervet értékelhetett. Első helyezett nem volt, mert olyan tervet nem találtak, amely komplex megfelelt volna a későbbi engedélyes terveknek – mondta a főépítész. Lett azonban két második és egy harmadik helyezett, őket – a közbeszerzési eljárásnak megfelelően – meghívják a továbbtervezésre. Azaz, elkészíthetik azokat a részletes terveket, amelyeket Miskolc csatolhat a Tapolca fejlesztését célzó 3 milliárd forintos pályázathoz. Ennek beadási határideje szeptember 17-e.

A főépítész arról is beszélt, hogy a továbbtervezésnél felosztják a területet kisebb részletekre, és azokra kérnek javaslatokat, árajánlatokat. A legkedvezőbbet pedig beépítik a beadandó pályázatba.

Czinkné Sztán Anikó, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője elmondta: a tervpályázat zsűrijében nemcsak építészeti szakemberek voltak, de a turisztikai szakma is képviseltette magát, illetve a tapolcaiak is véleményezték a pályaműveket.

Gyors közbeszerzés

Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője azt hangsúlyozta, hogy – mivel az idő sürget – így gyors közbeszerzési eljárás t hirdetnek. Ezt a jövő héten elindítják, és augusztus végére engedélyes tervekkel rendelkezhet a város.

A 3 milliárd forintos pályázatnak négy pillére van: kulturális helyszínek, vallási turizmus, egészségturizmus, ökoturizmus fejlesztése. Ezen belül a bencés kolostor fejlesztése, a görömbölyi pincekápolna felújítása, a Barlangfürdő bővítése és egy ökoturisztikai ösvény kialakítása is szerepel.


Mikor dönt a kormány?

Az említett pályázatról, amely során 3 milliárdot szeretne nyerni a város Miskolctapolca fejlesztésére május végén írtunk, miszerint a nemzetgazdasági miniszter támogatását élvezi. Ennek a pályázatnak a részletes kidolgozását kell benyújtani szeptember 17-éig. A részletes tervek benyújtása előtt azonban a kormánynak is támogatnia kell a pályázatot, ennek kihirdetése eddig nem történt meg. (Így nem tudhatjuk, hozzákezdhet-e a város a részletes kidolgozáshoz.) A NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft-től kérdeztük, mikorra várható a kormánydöntés az ügyben, de azt válaszolták, a benyújtott projektek értékelése jelenleg folyamatban van, ezért a döntés meghozataláig nem áll módjukban információt adni. Kérdeztük, megtudhatjuk-e, hogy milyen további megyénkbeli illetve régióbeli projektek próbálnak még a pályázati pénzhet jutni, de erre a kérdésünkre sem kaptunk konkrét választ: a döntést követően a nyertes pályázatok listája megtekinthető lesz a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján, tudhattuk meg.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában