Helyi közélet

2012.08.10. 17:32

Szentistvánbaksán találkoznak az államalapító nevét viselő települések

Szentistvánbaksa, 2012. augusztus 10., péntek (MTI) - A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szentistvánbaksán rendezik meg a Szent Király Szövetség szervezésében azoknak a határon inneni és túli településeknek a találkozóját, amelyek nevükben viselik az államalapító király nevét.

A történelmi Magyarországon csaknem kéttucat település őrizte nevében Szent Istvánt: a huszonegyből tizenegy helység a mai Magyarországon található, hat Erdélyben, négy a Felvidéken.

A községek évente felváltva látják vendégül egymás képviselőit, hogy közösen emlékezzenek a keresztény magyar állam születésnapjára, az alapító királyra, az ország történelmére.

A Szent Király Szövetség - alapító okirata szerint - a települések önazonosságának megőrzésére, az országhatároktól függetlenül érvényesülő kulturális, gazdasági, szellemi, lelki magyar egységre, az egyenlő jogok és esélyek alapján való történelmi megbékélésre és az európai integráció megteremtésére törekszik.

Szentistvánbaksán kétszeresen is jeles lesz a hétvége. A találkozót színesíti az is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - az egykori Abaúj-Torna vármegye déli részén - elterülő falu a régi Abaúj vármegye legrégibb községe volt, 750 évvel ezelőtt alapították.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában