Helyi közélet

2012.08.30. 09:22

Munkanélküliek: itt a lehetőség, illetve Győrben

Borsod-Abaúj-Zemplén - Kicsit „megmozgatnák” az országot: kísérleti projekt indul megyénkbeli regisztrált munkanélkülieknek.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Kicsit „megmozgatnák” az országot: kísérleti projekt indul megyénkbeli regisztrált munkanélkülieknek.

A Győr-Moson-Sopron megyében és környékén működő, ipari vállalkozások már nem tudnak megfelelő minőségű tudással rendelkező szakmunkást találni a helyi munkaerőpiacon. Ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy megyénkben és Nógrádban sokan keresnek állást olyan képzettséggel, amelyre náluk igény lenne - adták hírül egy a Győrben tartott minapi sajtótájékoztatón.

Kiválasztás tesztekkel

Mint megtudtuk: tesztek segítségével választják ki – első lépésben – azt 160 embert (jórészt középkorú lakatost, esztergályost, hegesztőt), akik Győrben kapnának három hónapos képzést. Ez alatt az idő alatt megtörténne szakismeretük felfrissítése – ebben a város szakképző intézményei is szerepet vállalnának –, megismerkednének az egyes cégeknél a feladatokkal, illetve az ott meghonosodott munkakultúrával. Azoknak pedig, akikről feltételezhető, hogy be tudnak illeszkedni az új környezetbe, a klaszter tagvállalatai munkahelyet biztosítanának, legalább egy évre. A programban történő részvétel lehetőség, további kötelezettséggel nem jár.

Három hónapos képzéssel

Jelenleg 20-25 cég van a klaszteren belül, amely a megfelelő minőségű munkaerők számára tartós foglalkoztatást biztosítana. A három hónapos képzés ideje alatt mint regisztrált munkanélküliek kapnának támogatást a résztvevők, az ezt követő egy évben pedig bértámogatással kiegészített fizetést kapnának az őket alkalmazó cégektől. Akik képesek beilleszkedni a vállalkozások munkájába, azok, ígéret szerint egy év után keresnek annyit, hogy a „a saját lábukon is megálljanak”. A munkavállalók a béren felül utazási, illetve lakhatási támogatásban és komplex tanácsadásban is részesülhetnek. Megtudtuk: az ottani kamarának nincs arról felmérése, hogy milyen összeghatárok között mozog az ottani bér, de tervezik, hogy ezt pótolják.

Már a klaszteren kívüli cégek is jelezték, hogy igényt tartanának képzett szakmunkásokra. Amennyiben a kísérleti program elindulhat, és sikeresnek bizonyul, a modell más iparágakban, szélesebb körben is alkalmazható.

Mint a Professio Klaszter munkatársától, Rokop Pétertől megtudtuk: ők is a médiumokból értesültek arról, hogy a kormány lehetővé teszi a támogatások finanszírozását állami forrásból, de a részleteket még nem ismerik. A programot azonban reményeik szerint legkésőbb október 1-jéig elindítják, költségigénye a tervek szerint 320 millió forint.

ÉM-SzK

 Ösztönzés, támogatással

A szaktárca tervei szerint a jövőben az álláskeresők más régióban történő munkába állását lakhatási támogatással segítené a kormány. A mindenkori minimálbér kétszereséig adnának támogatást azoknak, akik ennél többet nem keresnek. A terv szerint a folyósítás időtartama 18 hónap, amelyből az első 6 hónapban bérleti díj és közüzemi díjak, a második 6 hónapban kizárólag a bérleti díj, a harmadik 6 hónapban pedig kizárólag a közüzemi díj támogatható. Egy közvélemény-kutatás szerint a tervezett eszköz a válaszadók többségét valóban ösztönözné arra, hogy lakóhelyétől távol vállaljon munkát. 


Borsod-Abaúj-Zemplén - A Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Nógrád megyében regisztrált munkanélkülieknek kínálnak lehetőséget.

Borsod-Abaúj-Zemplén – A B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának a 34. heti, kirendeltségeire vonatkozó üres álláshelyei. Böngésszen az üres álláshelyek között, és találja meg az Önnek valót!


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában