Helyi közélet

2012.07.19. 07:14

Vizsoly: Rejtélyes csődeljárás

Vizsoly - Vizsoly polgármestere nem kapott határozatot az adósságrendezési eljárás indításáról.

Vizsoly - Vizsoly polgármestere nem kapott határozatot az adósságrendezési eljárás indításáról.Nem érti a vizsolyi polgármester, Bihi Miklós, hogyan kerülhetett a Cégközlönybe az a határozat, mi szerint a település ellen adósságrendezési eljárás indult. A Cégközlöny adatai alapján a döntés július 4-én emelkedett jogerőre, de a polgármester ez idáig semmiféle határozatot nem kapott az eljárás indításáról. Véleménye szerint az egyik pályázatíró cég bosszújáról van szó, mely a településnek dolgozott, de hibásan teljesített, így a polgármester felbontotta a vele kötött szerződést. A cég ezek után feljelentette a vizsolyi önkormányzatot a B.-A.-Z. Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiumánál tavaly novemberben, hogy tartozik neki 1,6 millió forinttal. Ezt az összeget Vizsoly kifizette, bár nem tartotta jogosnak, de semmiképpen nem akarta, hogy adósságrendezési eljárás induljon ellene. A Debreceni Ítélőtáblánál tehát megfellebbezte a cég feljelentését még márciusban, csatolva minden igazolást az 1,6 millió forint kifizetéséről. Majd polgári peres útra terelte a polgármester az ügyet, mivel vissza akarta szerezni az összeget, plusz kártérítést is követelt. A tárgyalás idejét ki is tűzték augusztus 31-ére. Bihi Miklós a cégtől nemrég kapott egy levelet, melyben 711 ezer forint kamatot követel Vizsolytól. Ez azonban nem bírósági irat volt, hanem egy céges levél. Ez alapján pedig nem indulhatott el az adósságrendezési eljárás, jegyzi meg.

– Ez óriási veszteség a településnek – fogalmazott. – Most egyre másra csörög a telefonom, a hitelező bankok mind azt kérdezik, megkapják-e a pénzüket.

A polgármester az ügyvédje segítségével megpróbál utánajárni, mi történt valójában.

Jókora tartozás

Jelenleg több megyénkbeli település ellen is folyik adósságrendezési eljárás. Sáta önkormányzata például azért került bajba, mert általános iskolájának létszáma annyira lecsökkent 2010-ben, hogy az állami normatívához még több mint 30 millió forintot hozzá kellett tennie, adóbevételük pedig nincs, mondta lapunknak Bakos Péter polgármester. Emiatt jókora tartozást halmozott fel a település a közszolgáltatókkal szemben. Az adósságrendezési eljárás 2010 áprilisában indult, melyet maga a sátai képviselő-testület kezdeményezett maga ellen. Most ott tart az ügy, hogy sikerült minden szolgáltatóval és hitelezővel megegyezni, már csak az egyik takarékszövetkezetről nem tudni, hogy él-e a fellebbezés lehetőségével. Sátát sok hátrány érte az eljárás miatt, hiszen 2010 áprilisától nem tudott pályázni, és az egyik uniós pályázat beszállítójának sem tudta kifizetni a 6,5 millió forintos tartozását. 2011-ben Sáta épp anyagi okok miatt volt kénytelen átadnia iskoláját más fenntartónak, a Dzsaj Bhím Közösségnek.

Nem volt más kiút

Kiscsécs ellen egy éve folyik adósságrendezési eljárás. Mint Balog Tibor polgármestertől megtudtuk, körülbelül az eljárás felénél tartanak. Ő is arra panaszkodott, hogy az állam rendkívül kevés pénzt biztosított számukra, adóbevételük pedig nincs, így nem tudták fizetni a közüzemi számláikat. A képviselő-testület kezdeményezte az eljárást, mert nem volt más kiút, tette hozzá a polgármester.

ÉM-HE


Vizsoly - Nem érti a vizsolyi polgármester, Bihi Miklós, hogyan kerülhetett a Cégközlönybe az a határozat, mi szerint a település ellen adósságrendezési eljárás indult.

Vizsoly – Adósságrendezési eljárás indított Vizsoly önkormányzata ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság – jelent meg kedden a Cégközlönyben a határozat.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában