Helyi közélet

2012.07.18. 10:40

A vizsolyi polgármester nem tud a csődeljárásról

Vizsoly - Nem érti a vizsolyi polgármester, Bihi Miklós, hogyan kerülhetett a Cégközlönybe az a határozat, mi szerint a település ellen adósságrendezési eljárás indult.

Vizsoly - Nem érti a vizsolyi polgármester, Bihi Miklós, hogyan kerülhetett a Cégközlönybe az a határozat, mi szerint a település ellen adósságrendezési eljárás indult. A Cégközlöny adatai alapján a döntés július 4-én emelkedett jogerőre, de a polgármester ez idáig semmiféle határozatot nem kapott az eljárás indításáról. Véleménye szerint az egyik pályázatíró cég bosszújáról van szó, mely a településnek dolgozott, de hibásan teljesített, így a polgármester felmondta a vele kötött szerződést. A cég ezért feljelentette a vizsolyi önkormányzatot a B.-A.-Z. Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiumánál, hogy tartozik neki 1,6 millió forinttal. Ezt az összeget Vizsoly kifizette, bár nem tartotta jogosnak, de semmiképpen nem akarta, hogy adósságrendezési eljárás induljon ellene. A Debreceni Ítélőtáblánál tehát megfellebbezte a cég feljelentését még márciusban, csatolva minden igazolást az 1,6 millió forint kifizetéséről. Majd polgári peres útra terelte a polgármester az ügyet, mivel vissza akarta szerezni az összeget, plusz kártérítést is követelt. A tárgyalás idejét ki is tűzték augusztus 31-ére. A pályázatíró cégtől nemrég érkezett egy levél, melyben 711 ezer forint kamatot követel Vizsolytól. Ez azonban nem bírósági levél volt, hanem egy céges levél, sorolja Bihi Miklós. Ezek után nem érti, hogy a Cégközlöny szerint hogy indulhatott a település ellen adósságrendezési eljárás.

– Ez óriási veszteség a településnek – fogalmazott Bihi Miklós. – Most egyre másra csörög a telefonom, a hitelező bankok mind azt kérdezik, megkapják-e a pénzüket.

A polgármester az ügyvédje segítségével megpróbál utánajárni, mi történt valójában.

ÉM-HE


Vizsoly - Adósságrendezési eljárás indított Vizsoly önkormányzata ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság – jelent meg kedden a Cégközlönyben a határozat.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában