Helyi közélet

2012.07.03. 13:20

A kivitelező befürdött a Selyemréti stranddal

Miskolc - "A miskolciak nem fürödhetnek az idén a Selyemréten, mi azonban befürödtünk" - mondta Tutor Lóránt, a Hajdúép Kft. ügyvezetője.

Miskolc - "A miskolciak nem fürödhetnek az idén a Selyemréten, mi azonban befürödtünk" - mondta Tutor Lóránt, a Hajdúép Kft. ügyvezetője.Tavaly a Hajdúép Kft. nyerte el a selyemréti strand kivitelezését. Májusban arról adtunk hírt, hogy július végén nyithat a strand, majd június elején a Miskolci Turisztikai Kft. közleményben tudatta: felbontották a szerződést a kivitelezővel. A városi turisztikai cég akkor azt mondta, azért, mert az utóbbi időszakban a Hajdúép Kft. megszegte a vele kötött szerződést. A turisztikai cég vezetője, Czinkné Sztán Anikó korábban azt is elmondta: a kivitelező nem a szerződésben meghatározott anyagokat építette be, engedély nélkül, a megbízó hozzájárulása nélkül használt más ragasztót és csempét. Ezt - keddi sajtótájékoztatóján - Tutor Lóránt cáfolta, és nonszensznek nevezte, hogy egy 1,2 milliárdos beruházást a csempék miatt veszélyeztetnek. Valamint bemutatta azokat az engedélyeket, amelyeken a város jóváhagyta, hogy más csempéket, ragasztóanyagokat használjanak.

Három pontja volt a szerződés felbontásának, az egyik, hogy nem MAPEI típusú csemperagasztót, hanem Botamentet használtunk, a második: a Floorgres burkoló helyett Rosegrest használtunk, illetve súlyosan veszélyeztettük a projektet - sorolta az ügyvezető. Majd cáfolta is ezeket az indokokat: "A MAPEI helyett azért használtunk mást, mert azt, ami elő volt írva, már nem forgalmazzák. De az ÉMI bevizsgálta ezt a ragasztót is, és megállapította, hogy ugyanolyan minőségű. A csempe esetében a tervben szereplő nem felelt meg a kiviteli előírásnak, hiszen 7,4 miliméteres volt, míg 8-at írnak elő. Egyébként ezt a csempét használták a shanghai úszó világbajnokság medencéinél is, illetve a Barlangfürdőben is ez a csempe van. Azt gondolom, így a referenciák is rendben vannak."

Az ügyvezető arra is kitért, hogy minden változtatást engedélyeztettek a megrendelővel, erről papírokat is mutattak. Hozzátette: ezen változtatások engedélyeztetése a támogató szervvel, azaz a NORDA-val a megrendelő, azaz turisztikai cég feladata lett volna. Utalt itt arra, hogy nem ők veszélyeztették a projekt támogatását.

Az Észak-Magyarország kérdésére, bepereleik-e a várost, Tutor Lóránt elmondta: nem célja a pereskedés, most felkértek egy igazságügyi szakértőt, megvárják az ő véleményét. Hozzátette: kiállnak a saját igazukért, hiszen nem csak az ő pénzükről, de az alvállalkozók béréről is szó van.

Tutór Lóránt azt is hangsúlyozta: a szerződésbontás rontja a cég hitelét, hiszen ilyen még soha nem fordult elő velük.

Miért mondhatta fel a város a szerződést? Erre nem szeretett volna válaszolni az ügyvezető, azt azonban elmondta, a kivitelezési terv hiányos volt, hiszen öltözők, vizesblokk, kerítés nem szerepel benne. "Elképzelhető, hogy úgy gondolták, átadni úgy sem tudnák, így egyszerűbb, ha a kivitelező nyakába hullik a probléma" - fogalmazott.

ÉM-NSZR


Önmagában nem mérvadó

A Miskolci Turisztikai Kft. közleményben reagált a kivitelező által elmondottakra: 

„A Selyemréti Strandfürdő fejlesztését a Miskolci Turisztikai Kft. a legjobb minőségben, határidőre kívánta elvégeztetni. A beruházás megvalósítása során a kivitelezési feladatokat végző Hajdúép Kft. azonban a vállalkozási szerződés rendelkezéseit, valamint a megrendelő utasításait nem tartotta be, nem a szerződésben foglaltak szerint járt el. A Hajdúép Kft. a kivitelezés során többször, engedély nélkül eltért a műszaki tartalomtól. A módosításokat elfogadható és alátámasztott műszaki indoklás nélkül próbálta megvalósítani. Nem mutatott be olyan minőségi tanúsítványokat sem a változtatni kívánt anyagokról, műszaki megoldásokról, amelyekből az egyenértékűség megállapítható lett volna. Nem született hivatalos jóváhagyás sem a tervtől való eltéréstől, így ezeket a megrendelő sem hagyhatta jóvá.

A kivitelező önállóan nem dönthet a műszaki tartalom megváltoztatásáról, azt a megrendelőnek minden esetben el kell fogadnia és jóvá kell hagynia. A megrendelő joga és kötelessége betartatni, hogy a kialakított műszaki koncepció valósuljon meg - mivel ő biztosítja a pénzügyi fedezetet.

A szerződésbontásra nem csak a Hajdúép Kft. által hivatkozott műszaki tartalmak miatt került sor, hanem a szerződésben rögzített egyéb pontok, így a kivitelezés vállalt határidejének (270 nap) be nem tartása miatt is. Ezt a késedelmet a kivitelező is elismerte. Nem volt esély arra, hogy a 2012. július 20-i határidőre az építkezést befejezze. A társaság 2012. július 3-án tartott sajtótájékoztatóján a beruházással kapcsolatban az építési naplóból és levélváltásokból kiragadott idézetekre hivatkozott, melyek önmagukban nem lehetnek mérvadóak. A Miskolci Turisztikai Kft. feladata a továbbiakban a szerződés lezárása, a korrekt elszámolás, és a fürdőfejlesztés mielőbbi befejezése.”


Kapcsolódó cikkek:


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában