Helyi közélet

2012.06.05. 16:53

Önhiki: mint egy falat kenyér

Kéked, Irota, Hidasnémeti - Sok kistelepülésnek egyetlen reménye maradt: az önhikis támogatás.

Kéked, Irota, Hidasnémeti - Sok kistelepülésnek egyetlen reménye maradt: az önhikis támogatás.

A kisebb önkormányzatok állandó tartozásban vannak. Egyezkednek a közszolgáltatókkal, részletfizetésért könyörögnek vagy éppen halasztást kérnek. Egyetlen reményük az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatoknak fenntartott keret, melyre legutóbb április végéig lehetett pályázni. Borsod-Abaúj-Zemplénből 228 település szeretne nyerni a keretből, tudtuk meg a Belügyminisztériumnál.

Hunkár Sándor, Kéked polgármestere nagyon örül a lehetőségnek, mert a település eddig a szennyvízberuházása miatt nem számíthatott az önhikis támogatásra. Most 1,8 millió forintot szeretnének elnyerni, mert bár közüzemi tartozásuk nincs, de a fenntartói hozzájárulásokat nem tudják fizetni. Kéked ugyanis más településekkel közösen tart fenn körjegyzőséget, óvodát, iskolát és egészségügyi intézményt, így a költségekhez neki is hozzá kellene járulnia. A jövőről szólva a polgármester megjegyezte: rebesgetik, hogy jövőre már nem lesz önhikis keret, viszont egyelőre azt sem tudni, hogy milyen feladatok maradnak az önkormányzatoknál, és ahhoz mennyi pénzt kapnak majd.

Egyre csökken

Irota polgármestere, Bencs Sándor minden évben pályázik a támogatásra. Mint mondja, idáig mindig sikerült nyerniük, bár az igaz, hogy a kért összeget soha nem kapták meg. A polgármester úgy látja, a támogatás összege tükrözi az ország gazdasági helyzetét, azaz egyre csökken. A szolgáltatóktól pedig sorba jönnek a felszólítások, mert a település késében van a számlák fizetésével. Amint egy kis pénzhez jutnak, kiegyenlítenek valamennyit a tartozásból, így tudják elkerülni, hogy elzárják a gázt, vagy kikapcsolják a villanyt. Irota 2,5 millió forintra pályázott, általában egymillió körül szoktak nyerni, ami bár nem elég, de óriási segítség. Bencs Sándor reménykedik a jövőben. Ha valóban feladatalapú lesz a támogatás, akkor az önkormányzatok jobb helyzetbe kerülnek.

Hatalmas teher

Hidasnémetiben az óvoda és az iskola fenntartása jelent hatalmas terhet az önkormányzat számára, mivel saját erőből 15 millió forinttal kell kiegészíteniük az intézmények költségvetését. Most épp 8 millió forint közüzemi tartozásuk van, és bizony ügyeskedniük kell, hogy megegyezzenek a szolgáltatókkal.

– Tőkeerős vállalkozásunk nincs, a gépjárműadóból minimális összeg folyik be, és az elmúlt években megszűntek azok a munkahelyek is, melyek a határvédelemből adódtak – sorolja a gondokat a polgármester, hozzátéve: kíváncsian várja, mit hoz majd az új önkormányzati törvény.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában