Helyi közélet

2012.06.13. 15:58

Miért nem épül a Patak utcai mélygarázs?

Miskolc - A közbeszerzési eljárásban adódtak gondok, jó esetben 10 nap múlva köthetik meg a szerződést.

Miskolc - A közbeszerzési eljárásban adódtak gondok, jó esetben 10 nap múlva köthetik meg a szerződést.Miért nem kezdődött el még mindig a Patak utcai mélygarázs építése? – a kérdés az Agorán, lapunk internetes levelező fórumán is felmerült. Márcsak azért is, mert már kész is kellene lenniük: a beruházás a belvárosi rehabilitáció első szakaszának (IVS 1) része, uniós beruházásról van szó, és korábbi információink szerint (ez is kitolt határidő volt) már tavaly év végén el kellett volna vele számolni.

A Patak utcai mélygarázs eredetileg nem ide, hanem a Szent István tér alá épült volna, legalábbis az előző városvezetés még odatervezte, az engedélyes tervek már készen voltak. Ám a vezetőváltással dr. Kriza Ákos polgármester első intézkedései között állíttatta le a Szent István térre tervezett beruházásokat. Sikerült elérni az uniónál, hogy a mélygarázs ne a téren, hanem a Patak utcán épüljön meg.

Csak éppen nem épül. Az eredeti tervek szerint tavaly szeptember végén adták volna át, 130 autó férne el benne.

Módosul a határidő

Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője válaszából az derül ki, hogy a közbeszerzési eljárásban adódtak problémák.

– A Közbeszerzési Döntőbizottság egy kérdés újbóli megvizsgálását kérte, amely megtörtént – írta kérdésünkre. – Az ehhez elkészített anyagokat a közbeszerző szervezet megküldte a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályra, amely erről egy tanúsítványt állít ki, amely alapján egy összegezést küldtek meg az ajánlattevők részére. Ezt napokon belül megkapják az ajánlattevők, és ha ezt 10 napon belül nem támadják meg, akkor történhet szerződéskötés a nyertes ajánlattevővel.

Pásztor Imre még hangsúlyozta, a közbeszerzési eljárás miatt a mélygarázs építésének befejezési határideje is módosul. A kivitelezés időtartamát öt hónapban határozták meg a közbeszerzési dokumentációban.

Arra a kérdésünkre, hogy ez nem fut-e ki a város az unió által megszabott határidőből, így reagált: a támogatás felhasználásának határideje ez esetben, a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt hozzáigazítható a mélygarázs építésének várható befejezési határidejéhez.

ÉM-HM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában