Helyi közélet

2012.06.06. 08:03

Még előzetesben a két volt rendőr

Miskolc - A „karcsú” bizonyítékok ellenére vaskos büntetés fenyegeti a drogkereskedelemmel vádolt két volt reptéri rendőrt.

Miskolc - A „karcsú” bizonyítékok ellenére vaskos büntetés fenyegeti a drogkereskedelemmel vádolt két volt reptéri rendőrt.

Már csak két tanú meghallgatása van hátra, és kezdődhetnek a perbeszédek annak a két – volt – rendőrnek az ügyében, akiket azzal vádol a nyomozó ügyészség, hogy ők látták el speedel a miskolci diszkókat. Az egyik rendőr ügyvédje szerint azonban a bemutatott bizonyítékokra nagyon nehéz lesz ítéleti tényállást alapoznia a bíróságnak, ugyanis egyetlen ember tanúvallomásán kívül semmi sem szól a rendőrök ellen.

A bűnszövetségben, jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaélés miatt úgy egy évvel ezelőtt indított eljárásnak tucatnyi érintettje volt, de a fogyasztók többsége élt az elterelés lehetőségével, így mindössze heten állnak a bíróság előtt ebben az ügyben: a két rendőr, a kábítószert forgalmazó, és ellenük valló – egyébként korábbi ügyei miatt erősen megkérdőjelezhető szavahihetőségű – férfi, és négy másik érintett, akiket viszont marihuánával kapcsolatosan, és nem a rendőröket érintő speed-ügyletek miatt vont felelősségre a hatóság.

A rendőrökre valló tanú eddig több, egymásnak ellentmondó tanúvallomást tett, ezekből nehéz lesz kihámozni, melyiknek is ad hitelt a bíróság, mondja az ügyvéd. Az egyik rendőr édesapjának elmondása szerint a vallomások már csak azért is minimum érdekesek, mert azok egyik-másikát erős nyomás alatt tette a férfi: például a nála tartott házkutatást követően azzal fenyegette meg az őt kihallgató ügyész, hogy ha nem tesz vallomást, akkor nem csak őt, de élettársát is benn tartják az előzetesben, a nő gyereke pedig mehet a gyivibe. A férfi tehát vallott, többször is, bár vallomásai eléggé kuszák. Például arra még emlékezett, hogy egy baráti focimeccset követően egyezett meg a rendőrrel, hogy a rendőrök általa Miskolcra szállított speedet ő fogja teríteni a városban, de rajtuk kívül senki mást nem tudott megnevezni azok közül, akik részt vettek volna a meccsen. Az kiderült, hogy a férfi és a rendőr között csak felületes ismeretség volt – valaha egy iskolába jártak –, de hogy miért éppen neki ajánlotta fel a rendőr az üzletet, arra már nem tudott válaszolni.

A nyomozás kezdetén felmerült, hogy a hatóság összeveti a rendőrök és a dealerek – akkor még úgy volt, hogy három kereskedőt látott el a két, Budapesten, a Liszt Ferenc repülőtéren szolgálatot teljesítő rendőr gyorsítóporral – híváslistáit, hogy kiderüljön, mennyire volt szoros közöttük a kapcsolat, de a rendőr ügyvédje szerint sem nyomozati szakban, sem később, a bíróságon sem kerültek elő a híváslisták.

A másik rendőr ügye még érdekesebb lehet, mert neki Miskolchoz – azon kívül, hogy a repülőtéren néha együtt dolgozott a miskolci kollégájával – semmilyen kötődése nincs, az ellenük valló elosztó is csak futó ismeretségről számolt be, de hol azt mondta, hogy egy szórakozóhelyen találkoztak, hol meg azt, hogy a Keletinél. A férfi ráadásul még csak nem is fordult meg túl gyakran Borsodban, letartóztatását megelőzően mindössze egyetlen alkalommal járt Miskolcon.

Az ügy érdekessége még, hogy a két rendőrt bűnszövetségben elkövetett cselekményekkel vádolják, ám nincsenek elegen az ügyben ahhoz, hogy „szövetségről” egyáltalán beszélni lehessen, és jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélésről, azonban nem tudni, mekkora is ez a mennyiség, és hogy milyen hatóanyag-tartalma lehetett az anyagnak – már ha persze volt anyag egyáltalán. A rendőröknél ugyanis semmi ilyesmit nem találtak, de még csak egy mérleget sem, ami arra utalhatott volna, hogy tényleg kereskedtek narkotikummal, a drogtesztjük pedig negatív volt. Feltűnő lehet az is, hogy a nyomozóhatóság a speed eredetére vonatkozólag is eléggé felületes információkat osztott meg, vagyis nem tudni, kitől származott a rendőrök által állítólag Miskolcra szállított anyag.

Az ügyben tehát számos kérdőjel van még, ám a bűncselekmények elkövetését következetesen tagadó két rendőrön kívül más már nincs előzetes letartóztatásban. Őket viszont korábban azért nem engedték ki, mert még tartott a nyomozás – tehát a tanúk befolyásolásának, nyomok eltüntetésének lehetőségére hivatkozhatott a vádhatóság –, később pedig azért, mert a várható büntetés mértéke miatt – a két rendőrt öttől tizenöt évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti – szökésüktől, elrejtőzésüktől tartani lehet.

Hogy milyen fordulatot tartogat az ügy, arra csütörtökön visszatérünk.

ÉM-SZP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában