Helyi közélet

2012.06.07. 15:57

Harsányi úti baleset - Műtét után a sérültek

Miskolc - A csütörtök reggeli baleset négy sérültjének állapotáról dr. Jenei Csaba főorvos tájékoztatta az Észak-Magyarországot csütörtökdélután.

Miskolc - A csütörtök reggeli baleset négy sérültjének állapotáról dr. Jenei Csaba főorvos tájékoztatta az Észak-Magyarországot csütörtökdélután.A kisbuszban utazó négy, munkába tartó sérült férfi közül a legsúlyosabbat mentőhelikopter szállította a Megyei Kórházba: mellkas- és medencesérüléssel, tüdőzúzódással, jobb lábán nyílt, bal könyöktájon fedett töréssel. Lélegeztetés mellett végtagtöréseit stabilizálták. Továbbra is lélegeztetésre szorul, őt a központi intenzívterápiás osztályra szállították át. Állapota továbbra is súlyos. A másik, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett munkatársa térdtájéki törést szenvedett, műtét utáni állapota stabil. A másik két sérült fej-, mellkas- és lágyrészsérüléseket szenvedett. Őket továbbra is a traumatológiai osztályon látják el.

ÉM-SzK


Miskolc - Súlyos baleset történt csütörtökön reggel a Harsányi út kisgyőri elágazásánál, ahol egy kisbusz ütközött egy menetrendszerinti autóbusszal. Négyen sérültek meg.

Harsány, Miskolc - Négyen sérültek meg abban a közlekedési balesetben, ami a Harsányi úton történt a Kisgyőri elágazás mellett csütörtökön reggel.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában