Helyi közélet

2012.06.04. 19:36

Operafesztivál - „Szavazzanak a lábukkal az operára!”

Miskolc - Az Operafesztivál minél több programján vegyenek részt - ezt kéri Kesselyák Gergely fesztiváligazgató.

Miskolc - Az Operafesztivál minél több programján vegyenek részt - ezt kéri Kesselyák Gergely fesztiváligazgató.

A hétfői sajtótájékoztató helyszínére, az Avasi kilátóhoz igyekezvén előbb operahangok vegyülnek a madárdalba, majd már csak Rálik Szilvia és Kiss B. Attila szólistákat halljuk. Idejövet még kérdezni akartuk: mit keresnek az autóroncsok, az ismeretlen eredetű betontörmelék az építmény tövében, pont most, amikor hamarosan Puccini Toscáját adják itt elő. A helyszíni próba azonban okafogyottá teszi a kérdést, hiszen látható: mindez épp az opera körítéséül, díszletéül szolgál.

Kis kóstoló

Maga a fesztiváligazgató, Kesselyák Gergely most éppen karmester, az első szintről vezényel egy alighanem sebtében helyben letört (talált?) félig lehántolt ágacskával. A szereplők közül van, aki a korláton csúszva érkezik a „színre”. A hangokra odagyűlik néhány hajléktalan is, az újságírók közé telepednek ők is a fűre, s fegyelmezetten, nagy érdeklődéssel figyelik, mi is történik itt.

Fiatalemberek előtolnak egy színpadon alighanem jól festő, de kerekein a valóságban döcögni is alig bíró szekeret. Rálik művésznő magassarkúban, farmerben fellibben rá, s úgy távozik a zötyögő alkotmányon, mintha az győzelmi hintó volna.

Egy órányi szünetet hirdetnek ki, hiszen kezdődik az oldott hangulatú próba közé iktatott nem kevésbé oldott hangulatú sajtótájékoztató.

„Ingyen Tosca”, egyben

Elsőként bemutatkozik az „ingyen Tosca” rendezőjeként Vidnyánszky Attila.

- A debreceni színházban öt éve dolgozunk azon, hogy életben tartsuk és továbbfejlesszük ezt a műfajt, s komoly eredményeket sikerült elérnünk, ami bizonyítja, hogy van létjogosultsága az operának, vidéken is, nem csak Budapesten - jelentette ki. Ezért is mondott igent Kesselyák Gergely felkérésére. „Komoly tett ez, és inspiráló.” Megemlítette: a debreceni színház a korábbi fesztiváloknak is aktív közreműködője volt. Személyesen ő is rendezett néhány itt előadott operát, így tudja: értő és érző, odafigyelő a miskolci közönség. „S ha van valami, amit a kultúrpolitikának támogatnia kell, akkor ez - mármint az operát népszerűsítő fesztivál - az kell legyen... ” - mondta. - A miskolciak pedig a legtöbbet azzal tehetik a műfajért, ha a lábukkal szavaznak, azaz eljönnek az előadásra.

A sekrestyés a CBA-ból

A miskolci Toscáról megtudtuk még tőle: a fesztiváligazgató eredeti elképzelése szerint nem lett volna egyben a három felvonás, az Avasi kilátónál csak a harmadikat adták volna elő.

– Ám amikor megláttam ezt a helyszínt, öngyilkos módon felvállaltam ezt a „halálugrást” (hiszen rendkívül kevés az idő a próbákra): a teljes Toscát. Így az első két felvonás a Városház téren, gyakorlatilag ennek a promóciójává vált - avatott be a rendező. Méghozzá úgy képzelte el, tudtuk meg, hogy mintegy a város életéből nőjön ki az opera. Semmiképp sem úgy, hogy miközben mindenki tudja, hogy este 7-től kezdődik az opera, s láthatóan folyik a készülődés, meg kelljen várni a kezdést, éles határvonalat húzva az élet és az opera közé. Ehelyett a közeli bankból kilépő sekrestyés szemszögéből megismerhetik a várakozók, a Toscát.

Kesselyák Gergely elárulta: a hétfői próbán még nem dőlt el az sem, hogy a zenekar a kilátó első szintjén vagy az épülettel szemben foglal majd helyet (ezt próbálta eldönteni az imént a magasból). Azt viszont máris sikerült „kihúzni belőle”, hogy Tosca az átellenes, város felőli oldalon veti majd alá magát a mélybe.

ÉM-SzK


Miskolc - Sok az ingyenes program (24-ből 14) az idei Operafesztiválon, de a többi is kedvező áron látogatható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában