Helyi közélet

2012.06.19. 13:21

Bortörvény - Kicsit könnyebb és kicsit nehezebb

Tarcal - A kormány már döntött, a Parlament dönteni fog a bortörvény módosításáról.

Tarcal - A kormány már döntött, a Parlament dönteni fog a bortörvény módosításáról.A napokban az Országgyűlés elé kerül a bortörvény módosítása – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A jogszabály tervezete egyebek mellett kimondja, a szőlőültetvények telepítési és kivágási engedélyezése, valamint az adatszolgáltatási kötelezettség a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól a hegybírókhoz kerül. A bortörvény módosításával a borászati melléktermékek, így például a borseprő felhasználása is változik.

A gazdáknak könnyebb

– Egy kicsit könnyebb és egy kicsit nehezebb lesz majd ezt követően a helyzetünk – mondta érdeklődésünkre Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke. – A termelőknek mindenképpen könnyebb lesz, hiszen most már közvetlenül a hegybíróknál intézhetik a szőlőkivágással és -telepítéssel kapcsolatos ügyeiket. Közvetlenebbé válik a kapcsolat, könnyebben be tudják nyújtani támogatási igényeiket és vélhetően hamarabb is juthatnak majd a pénzükhöz. A mi részünkről egy kicsit nehezebbé válik a helyzet, hiszen ez plusz feladatot ró majd ránk, de ez a fajta módosítás a mi érdekünk is, hiszen itt a borvidéken így látjuk majd igazán, ki és milyen munkákat kíván végezni a borvidéken. Remélhetőleg egy kis plusz pénzt is társítanak majd a feladathoz, hiszen a legtöbb helyen ehhez majd korszerűsíteni kell majd a számítástechnikai rendszert is.

Saját párlat

Marcinkó Ferenc azt is elmondta, már évek óta kezdeményezték, hogy a borászati melléktermékekkel - törköly, borseprő – a gazdák közvetlenül rendelkezhessenek. A bortörvény mostani módosításával innentől majd a gazdák dönthetik el, a borseprőből saját borpárlatot készítenek, vagy egyéb módon használják fel. Ezt tavaly a törköly esetében már sikerült elérni, így 2011-től a szőlősgazdák akár szerves trágyaként is felhasználhatták ezt a mellékterméket saját gazdaságukban.

A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke még hozzátette, ha a Parlament megszavazza a törvényt, az már a mostani szüretkor érvényes lesz a Tokaji Borvidéken is.

ÉM-BG

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában