Helyi közélet

2012.05.03. 19:11

MJJSE: Minimum 16 millió plusszal zárt a fórum

Miskolc - Összefogás a miskolci jégkorongért címmel, lokálpatrióta vállalkozói fórumot tartottak Miskolcon.

Miskolc - Összefogás a miskolci jégkorongért címmel, lokálpatrióta vállalkozói fórumot tartottak Miskolcon.

A rendezvény helyszíne – nem véletlenül – Miskolc polgármesteri hivatalának tanácsterme volt, ugyanis a helyszín házigazdája, a megyeszékhely polgármestere, dr. Kriza Ákos is meghívója, rendezője volt a fórumnak, amelyen szép számban megjelentek a meghívottak, több tucatnyian.

Miskolc polgármestere, dr. Kriza Ákos egy a Miskolci Jegesmedvék JSE jégkorongcsapata számára kedvező bejelentéssel megadta a rendezvény alaphangját:

– A város ebben az esztendőben, is, ahogy tavaly, évi 16 millió forinttal támogatja a felnőtt miskolci jégkorongsportot, és olyan támogatói kört fog az önkormányzat vezetése megszervezni, ami ezt az összeget megduplázza.

A polgármester elismerően nyilatkozott az MJJSE idei eredményeiről, és arra kérte a fórumon megjelenteket, hogy közös gondolkodással indítsák el, próbálják meg összerakni azt a háttér csapatot, ami a jégkorongsport mögött dolgozik a további sikerekért.

A beköszöntő után a ,,társrendező”, Egri István az MJJSE felnőtt együttesét működtető gazdasági társaság ügyvezetője tartott prezentációt, amelynek során előbb a múltat idézte fel (előbb a miskolci hoki kezdetét, majd legújabb kori történéseit elevenítette fel), aztán a jelenről szólva megjegyezte: ,,azért vagyunk itt, mert el kell dönteni, hogy a miskolci jégkorongsport hogyan fejlődjön tovább”. A lehetséges jövőt is felvázolta a klubvezető, aki 30-40 főből álló felnőtt keretet tartana szükségesnek, amelyből a játékosok egy része fiókcsapatban játszana. Ehhez 8-10 fős szakmai stábra lenne szükség, és mintegy 300 millió forintos büdzsére.

– A most véget ért idényben 100 millió alatt volt a büdzsénk, nagyon messze vagyunk attól, amit szakmailag szükségesnek tartanánk, de azért is vagyunk itt, hogy minél több támogatást, támogatót tudjunk megnyerni ennek az ügynek – jelentett ki Egri István, aki arról is szót ejtett, hogy mit adnak a ,,közösbe”, a városnak, a támogatóiknak, a szurkolóknak a sporteredményeik révén.

Kontinentális Kupa

Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára nemzetközi kitekintést is adott, a Kontinentális Kupában való szereplésről beszélt – többek között –, mint olyan lehetőségről ami az MJJSE előtt adott, köszönhetően az idei jó szereplésnek. Ezzel kapcsolatban elhangozott, hogy a Macik az első körben erőnyerők lennének, csak a 2. fordulóban kell bekapcsolódniuk, és felvetődött, hogy ennek a torna rendszerű formának a rendezését meg lehetne, kellene pályázni.


Programpont

Fodor Szabolcs, az MJJSE csapatkapitánya is "programpont” volt a fórumon, ő arról beszélt, hogy miért jó Miskolcon jégkorongozni, miét érdemes itt játszani.


Kötetlenül

A fórum résztvevőinek lehetőségük volt arra, hogy hozzászóljanak az elhangzottakhoz, hogy kifejtsék véleményüket, javaslatokat tegyenek, és ezzel a lehetőséggel a megjelentek közül többen is éltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában