Helyi közélet

2012.05.02. 08:45

Magánkézben a városi domain nevek egy része

Miskolc - Miért Fülöp Henrik jegyzi a Miskolc Holding Zrt. cégeinek domain neveit?

Miskolc - Miért Fülöp Henrik jegyzi a Miskolc Holding Zrt. cégeinek domain neveit?Az egész történet a miskolcpont.hu-val indult. Azt a magánszemélyt, aki bejegyezte a domain nevet, megbüntette az önkormányzat, arra hivatkozva, hogy nem kért engedélyt a Miskolc név használatára. Majd kiderült, létezik a miskolc-pont.hu és a miskolcpont.net is, amiket nem büntettek. Ez azért érdekes, mert ezeket a domain neveket Fülöp Henrik, a Miskolc Holding Zrt. informatikai projektvezetője jegyeztette be, az interneten talált adatok alapján. Kérdésünkre, hogy ki is ő, korábban nem kaptunk választ a holdingtól. Véletlen egybeesés, hogy a Miskolcpont kártya március elsején indult, és a honlapot is akkor jegyezték be? Ezzel kapcsolatban – korábban is – több kérdést intéztünk a holdinghoz, érdemi válasz azonban nem érkezett. Az ügy viszont Észak-Agora levelezőfórumunkon folytatódott. Gáti Attila, egyik levelezőnk több olyan, a Miskolc Holding Zrt.-hez tartozó cég domain neveire bukkant, amelyet ugyancsak Fülöp Henrik jegyeztetett be. Mint levelezőnk írja: „A kép, ami a búvárkodásomból összeállt,...domain nevek százait regisztráló, és azokat egymásra mutató linkekkel megspékelő, a tartalmakat innen-onnan bemásoló ember nevén van egy sor miskolci önkormányzati cég weblapjának adminisztrációs joga, holott ezeknek a cégeknek van saját informatikai vezetőjük. Továbbá a családja által bejegyzett cégről állítja az interneten: egy Miskolcon folyó projektet vezetnek. Ezen bizonyos cég informatikai tevékenységének sehol máshol semmi nyoma nem található, ami valószínűleg azt jelenti, hogy kizárólag erre a miskolci projektre hozták létre, illetve alakították át.”

Kérdések. Válaszok?

Ezután újra megkerestük a Miskolc Holdingot, a következő kérdésekkel: „Ki Fülöp Henrik, mit dolgozik a holdingnál, milyen beosztásban van? Miért az ő nevén vannak a holdingos cégek domain nevei? Milyen projektet vezet Miskolcon? Sok Miskolc nevű honlapja van, ezeket engedélyeztette? Ha nem, akkor megbírságolták őt is? Ha nem, miért nem? Miért ő vásárolja meg, regisztrálja a város cégeinek honlapjait? Az, hogy az ő tulajdona, jelent-e valamilyen plusz bevételt, azaz fizet-e neki ezért a város, hogy használhassa? Ha nem, akkor miért engedi használni? Ha esetleg már nem lesz a cégnél, akkor ezek a domain nevek hogy kerülnek majd a holding tulajdonába? Mennyit érnek ezek a honlapok? Illetve: az rendben, hogy ő regisztrálja a holdingnak ezeket a domain neveket, de miért nem a holding nevére, miért a sajátjára?”

Pásztor Imrétől, a cég kommunikációs igazgatójától a következő választ kaptuk: „A Miskolc Holdingnak és a legtöbb Holding tagvállalatnak a domain név regisztrációja az elmúlt hónapokban lejárt volna, ezért azokat gyorsan kellett újra regisztrálni, azaz megújítani. Technikai okok miatt jelent meg a Miskolc Holding Zrt. megbízottjának neve tulajdonosként, de az úgynevezett átvezetés után, amely nem került többletköltségbe, már a regisztrációs oldalon is a Miskolc Holding Zrt. a tagvállalati domain nevek tulajdonosa, ezzel együtt pedig a város. A miskolcpont.hu esetében a város lakóinak kedvezményeket biztosító kártyarendszer domain neve került vissza a Miskolc Holding Zrt. tulajdonába. A Miskolcpont kedvezménykártyával kapcsolatos domain nevek a Miskolc Holding Zrt. tulajdonát képezik. Ezen domain nevek regisztrációját a Miskolc Holding Zrt. megbízásából végezték el. Vannak olyan domain nevek, most is működő honlapok, amelyek használják a Miskolc tulajdonnevet, de nem minden esetben kell és nem minden esetben célszerű jogi lépéseket tenni a használatot illetően, hiszen az esetek nagy többségében a névhasználat nem sérti például a város, az itt élők, a Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatai érdekeit. Az viszont egyértelmű, hogy ha ilyen érdeksérelemmel fennáll, akkor a város érvényesíteni igyekszik saját gazdasági és stratégiai érdekeit.”

ÉM-NSZR

Kapcsolódó cikkek:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában