Helyi közélet

2012.05.20. 16:05

Körgát védi majd Ócsanálost is

Ócsanálos - A két évvel ezelőtti árvíz során Ócsanálos valamennyi lakosát ki kellett telepíteni, mert a Hernád és a Vadász-patak áradása elől biztonságos helyre kellett szállítani őket.

Ócsanálos - A két évvel ezelőtti árvíz során Ócsanálos valamennyi lakosát ki kellett telepíteni, mert a Hernád és a Vadász-patak áradása elől biztonságos helyre kellett szállítani őket. A településen élők 273 embert autóbuszok, teherautók szállították Ongára, ahol az iskolában és más közintézményekben helyezték el őket ideiglenesen. Többen nem szívesen mentek, féltették hátrahagyott javaikat, és akár saját felelősségükre is otthonaikban akartak maradni. Bár a Hernád korábban ilyen mértékben nem fenyegette az Ócsanáloson élőket, bebizonyosodott, hogy erre a lehetőségre is készen kell állni, és az árvíz ellen védekezést nem szabad félvállról venni. Ennek megfelelően elkészültek egy, a települést védő körgát tervei.

Mint Madzin Tibor, Onga és Ócsanálos polgármestere munkatársunknak elmondta, a projekt jelenleg úgy harminc százalékos készültségi fokot ér el, a tervek és a pályázatok már renden vannak, így a csaknem kilencszáz millió forintos beruházással megépítendő körgát tényleges kivitelezési munkálatai is hónapokon belül elkezdődhetnek.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában