Helyi közélet

2012.05.15. 12:09

KDNP: „Miskolc sikeres város”

Miskolc - Isépy Tamásról is megemlékezett a KDNP miskolci szervezete, valamint a párt országos vezetői.

Miskolc - Isépy Tamásról is megemlékezett a KDNP miskolci szervezete, valamint a párt országos vezetői.

Ünnepi taggyűlésen emlékezett meg a Kereszténydemokrata Néppárt miskolci szervezete kedden dr. Isépy Tamásról, a magyar és miskolci kereszténydemokrácia meghatározó alakjáról. A taggyűlésen részt vett a párt országos vezetősége is: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és Harrach Péter országgyűlési frakcióvezető, valamint Isépy Tamás két lánya. Az esemény előtt szervezett sajtótájékoztatón Molnár Péter, a KDNP miskolci elnöke elmondta, a taggyűlésen a megemlékezés mellett téma lesz a miskolci kereszténydemokrácia múltja, jelene és jövője. Hangsúlyozta: A KDNP az egyetlen történelmi parlamenti párt, hisz a II. világháború utolsó évei alatt létrejött Demokrata Néppárt jogutódja.

A sikeres Miskolcot

Nagy Kálmán országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a KDNP országos vezetőinek a sikeres Miskolcot szeretnék bemutatni. Mint fogalmazott: a város mindig törődött a fiatalság oktatásával, erkölcsi nevelésével és mindig törődött az idős emberekkel is. A városnak nagyszerű zenekara van, jól működő színháza, sikeres iskolái, és a megyei kórház is a legjobbak között található az ország megyei kórházai között.

Az ünnepi taggyűlés után a résztvevők a Szent Anna temetőben megkoszorúztuk Isépy Tamás sírját.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában