Helyi közélet

2012.04.04. 14:47

Tiszaújvárosban is lehet egyházi iskola

Tiszaújváros - A református egyházközösség a Kazinczy iskolát működtetheti tovább.

Tiszaújváros - A református egyházközösség a Kazinczy iskolát működtetheti tovább.

Tiszaújvárosban – többek között a nevelőtestület kezdeményezésére – arról folytak tárgyalások, hogy a Kazinczy Általános Iskolát a református egyház működtesse tovább. Erről rendhagyó szülő értekezletet is tartottak a közelmúltban. A város internetes protálján megjelent beszámoló szerint a kezdményezés gyökere oda nyúlik vissza, hogy az új kötoktatási szabályozás alapján a fenntartó önkormányzat nem tudja, milyen feltételekkel tarthatja meg intézményét, az állami kézbe kerülő oktatásról pedig nem tudni, vajon nyújtja-e majd azokat a lehetőségeket, melyek jelenleg adottak.

Dorony Attiláné igazgatóhelyettes elmondása szerint a megkeresésre a református egyház pozitívan reagált. Ezt erősyítette meg dr. Varga István református lelkész, aki hozzátette: „Ez egy jelentős változás az iskola életében, hiszen egyházi jellege lesz az oktatásnak, de azzal a kitétellel, hogy minden pedagógus és minden gyermek marad a helyén...”

Kimenő rendszerben

Mint kiderült, kilenc évre terveznek előre, akik most beíratják a gyermeküket iskolába, azok abba az iskolába íratják be, ami eddig is volt. Kimenő rendszerben fog változni a dolog, tehát akik kilenc év múlva íratják majd be gyermekeiket, azok már majd tudják, hogy református iskolába mennek tanulni.

Azt is megtudhattuk, hogy bár a református egyház lesz az iskolafenntartó, a római katolikus és a görög katolikus egyház is üdvözli a tervet, sőt a tervek szerint az iskolában is szoros együttműködést folytatnak majd.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában