2012.04.18. 09:15
Jegyzet: Keresd a gyilkost
<em>Sasszemű kollégánk a Szentpéteri kapuban lakott. Próbálom rekonstruálni annak a hetvenes évekbeli nyári nap reggelének a történéseit. Ágotha Tibor fotóriporter munkába menet gondolt egyet és felkéredzkedett a húszemeletes ház tetejére</em>. <strong>Szántó István jegyzete</strong>.
Sasszemű kollégánk a Szentpéteri kapuban lakott. Próbálom rekonstruálni annak a hetvenes évekbeli nyári nap reggelének a történéseit. Ágotha Tibor fotóriporter munkába menet gondolt egyet és felkéredzkedett a húszemeletes ház tetejére. Szántó István jegyzete. Nagyfilmes Rolleflex gépével legalább egy tekercset elkattintgatott, abban a biztos tudatban, hogy másnap ez lesz a lap elsőoldalas címképe. A szép emlékű Bohus János szerkesztő keze nyomát máig is látni a fotó hátlapján. Szokása szerint vonalzójával többször is beméretezte, de nagyon tetszhetett neki, mert csak nem nyirbálta meg. Érezte vagy már tudhatta, - tanár úr, két lábon járó lexikon, - hogy még egyszer szükség lehet erre a beszédes felvételre.
Kordokumentum. A baloldali lakótelep az akkori szokás szerint a pusztába épült, nyoma sincs még a parknak a zöldellő fáknak. Arra sem gondoltak, hogy az odaköltözőknek autójuk is lesz majd. E miatt a házak mögé az úttal párhuzamosan garázssorokat húztak. Ahová kiszabadulhattak a férfiemberek a magas házak kaszniijaiból. Gyakran vittem oda Tóth úr garázsába javítatni a kocsimat, megtapasztalhattam az ottani klubéletet. Mint a tóparti víkendházakban berendezkedtek a kocsi tárolókban, akik földszinti levegőre vágytak.
A szemközti kórház kaszárnyának készült. Ettől a katonás jellegétől talán csak mostanra a XXI. századra szabadul meg. Számomra valamennyi pavilon közül a belgyógyászati tömb a legbeszédesebb. Őrzök egy képet abból az időből, amikor 1958-ban ott a terményforgalmi vállalat szocreál stílusú kapuja előtt apámmal egy Pobedának támaszkodunk. Akkoriban az épület még magán viselte az oda beszállásolt orosz katonák nyomait. A sors különös játéka, hogy nagybeteg apámtól ugyanebben a kórházi épületben búcsúztam el 1962-ben. Akkor és ott ismertem meg az aranyszivű nemzetközi hírű, Prónay Gábor orvosprofesszort, aki még évtizedekig az újságíró kamara felkérésére a tollforgatók egészségére is ügyelt. Ugyanebben a felújított szárnyban Szent Péterhez közeli állapotban már magam is tesztelhettem a hazai egészségügy felkészültségét.
Ám, hogy ki ne zökkenjünk a múlt árnyaiból, a fotó jobb sarkában feltűnik a nővérszálló. Az a négyszintes, amelynek az egyik földszinti ablakában egy szikével meggyilkolták Labancz Annát. Talán aznap este. Lehet, hogy ezen a napon esett meg a hazai kriminalisztikai történelem egyik legrejtélyesebb gyilkossága. A nyomozók minden környéken készült képet begyűjtöttek elemeztek. Ezt is tanulmányozták. A Kék fény jóvoltából egy egész ország szurkolt a miskolci rendőröknek. S az egész város pletykált, mindenki tudta ismerte a máig ismeretlen gyilkos orvost. Aki a rossznyelvek szerint kapcsolatai révén megúszta. Mára ez elévült, keresd a gyilkost címmel akár ki is tálalhatna valamelyik valóságshowban.
