Helyi közélet

2012.04.02. 14:27

A népszerű énekes segítője lett Földesi Károly

Földesi Károlyt „behavazta” a munka: már két funkcióban is dolgozik az MLSZ-ben.

Földesi Károlyt „behavazta” a munka: már két funkcióban is dolgozik az MLSZ-ben.

A megyeszerte ismert szakember – aki egykor a DVTK játékosa is volt – új feladatokat kapott a Magyar Labdarúgó Szövetségben.

Hevesi Tamás jobbkeze

– Nagy ember azért nem lettem – újságolta nevetve Földesi Károly. – A napokban kértek fel arra, hogy legyek az U17-es női válogatottnál dolgozó Hevesi Tamás segítője. Természetesen igent mondtam, hiszen azonosulok azzal a világtörekvéssel, mely szerint minden eszközzel támogatni kell a hölgyfocit. Ahhoz, hogy jó munkát végezzek, viccesen ezt is mondhatom: először meg kell tanulnom énekelni, hiszen a közvetlen főnököm ebben a műfajban sok sikert aratott már. Tavaly még az U15-ös fiúk mellett dolgoztam az országos szövetségben, nekem azonban nem okoz gondot, hogy most a gyengébbik nem mellé helyeztek. De nem csupán ezzel foglalatoskodom az MLSZ-ben: Bozsik-program koordinátoraként a kisebbségi „ügyek” is hozzám tartoznak. Munkajogilag megbízási szerződéssel ügyködöm, s a hajdani kiváló futballista, Nyilasi Tibor szakmai igazgató a legfőbb főnököm.

Földesi Károly, elmondása szerint, már többet tartózkodik Budapesten, mint Miskolcon. Ennek harmadik „oka”, hogy az egyik fővárosi futballakadémia szakmai munkájáért is felel, mintegy kétszáz gyerek tartozik hozzá.

ÉM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában