Helyi közélet

2012.04.25. 16:46

A közterület-felügyelők nem piszkálják a bagósokat

Miskolc - A közterület-felügyelők nem ellenőrzik a nemdohányzók védelmében hozott szabályok betartását – tudtuk meg Kovács Lászlótól, a miskolci önkormányzat közterület-felügyeleti és rendészeti osztályának vezetőjétől.

Miskolc - A közterület-felügyelők nem ellenőrzik a nemdohányzók védelmében hozott szabályok betartását – tudtuk meg Kovács Lászlótól, a miskolci önkormányzat közterület-felügyeleti és rendészeti osztályának vezetőjétől.

A dohányzási szabályok megsértői ellen ugyanis egészségvédelmi bírságot vethet ki a hatóság, azonban a közterület-felügyelők csak szabálysértési bírság kiszabására jogosultak, tehát legfeljebb akkor tudnak eljárni a dohányosokkal szemben, ha eldobják a csikket, ez esetben a köztisztasági szabályok megsértése miatt járhatnak el a renitens bagósokkal szemben. A közterület-felügyelőknek bírságoláskor a szükséges nyomtatványt is ki kell tölteniük – ebből kétféle van: helyszínbírságra vonatkozó, és a szabálysértő távollétében való bírságolásra szóló; ez utóbbit gépkocsik esetében használják –, de egészségvédelmi bírsághoz gyártott nyomtatvánnyal nem rendelkeznek, tette hozzá az osztályvezető, aki elmondta még: a népegészségügyi szolgálat munkatársai jogosultak az egészségvédelmi bírságok kiszabására, így a dohányzási szabályok megszegőivel szemben is ők intézkedhetnek.

ÉM-SZP


Borsod-Abaúj-Zemplén - A Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének munkatársai április 1-je óta 174 ellenőrzést végeztek, ezek során mindössze 7 egységben találtak kifogásolnivalót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában