Helyi közélet

2012.03.09. 10:48

Nézőpont: Világváros

<em>Ma már persze tudjuk, hogy a mostani városvezetésnek is fontos a Bartók+…</em> - <strong>Bujdos Attila írása</strong>.

Ma már persze tudjuk, hogy a mostani városvezetésnek is fontos a Bartók+… - Bujdos Attila írása.

Világvárosban érzi magát, aki a miskolci operafesztivál előadásait látogatja. Ezt a mondatot Metz Katalin írta le, és hát a kolléga eléggé pontosan fogalmaz, amikor nem a Mi Városunkat láttatja világvárosként, mert mi tényleg nem hasonlítunk egyetlen metropoliszra sem, akkorát itt azért soha senki nem akart és nem is tudott volna álmodni. De a gyakran az önmeghatározás alapvető dilemmáival is nehezen birkózó közösségként – hogy tehát kik vagyunk, és mit akarunk, így, együtt -, mégis van valamink, aminek az apropóján magunkra is felhívhatjuk a világ figyelmét. Remélem legalábbis, hogy van – ez ma sokkal inkább elméleti tudás, mint gyakorlati tapasztalat.

Metz Katalin mondata ugyanis 2009 júniusából való, amikor még élvonalbeli dalszínházak produkciói követték egymást az operafesztivál színpadain, és nem az előző évről, amikor inkább a szegénységünket és nem az ezen való úrrá lenni akarásunkat tettük a kirakatba. Ma már persze tudjuk, hogy a mostani városvezetésnek is fontos a Bartók+…: a polgármester saját maga ajánlotta a héten a sajtó figyelmébe a fesztiváli szezont, így az operafesztivált is, érzékeltetve, hogy az ezzel kapcsolatos remények nem másodlagosak a helyi hatalom számára. Mármost csak az a kérdés, hogy a vágyak és elszánások rendszerét hogyan szolgálja a megvalósítás képessége. Illetve: szolgálja-e.

Az idei programot már nem Bátor Tamás szervezi, aki jó érzékkel válogatott klasszikus és kortárs előadásokat, operai és színházi eseménnyé is téve a nyári miskolci mustrát. Valamiért nem illett bele, ahogyan a városvezetés a folytatást elképzelte – így ennek a nyárnak nemcsak azt kellene bizonyítania, hogy a kultúra, a fesztiválok, és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások az egyik lehetséges menekülőpálya a város számára, hogy van kilátás a sokszor kilátástalannak érzett helyzetünkből, de azt is, hogy a városi vezetés jó, vagy legalábbis nem rossz döntést hozott, amikor lemondott Bátor Tamás munkájáról, és ezzel az irányváltásról is határozott.

Nem lenne illendő előre kételkedni, és nem is lenne helyes ellendrukkerként viselkedni: csak a siker az elfogadható távlat. Ráadásul még nem is tartunk ott, hogy bármit igazolásként, vagy cáfolatként kezeljünk. De tény, hogy korábban ilyenkor már mindig ismert volt a tételes program, árulták a jegyeket. Idén viszont, egyelőre legfeljebb csak Metz Katalin három év előtti mondatait tudjuk kínálni, ha valaki kíváncsi rá, mit tud ez a mi operafesztiválunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában