Helyi közélet

2012.03.22. 11:39

Egyelőre leveleznek Látványtár-ügyben

Miskolc - Elsőként az Észak-Magyarország számolt be február közepén arról, hogy megoldódni látszik a Lézerpont Látványtár ügye.

Miskolc - Elsőként az Észak-Magyarország számolt be február közepén arról, hogy megoldódni látszik a Lézerpont Látványtár ügye.

Megoldódni, vagy ha úgy tetszik csillapodni, hiszen azután, hogy Barna György, a Látványtár műgyűjtő tulajdonosa arról beszélt, hogy külföldi érdeklődőknek adná el gyűjteménye darabjait, a miskolci önkormányzat a Látványtár ügyével foglalkozó munkacsoportot hozott létre, melynek Dr. Dobrik István, Dr. Veres László, Némedi-Varga Zoltán, Molnár Péter, Fedor Vilmos és Pakusza Zoltán lettek a tagjai. Lapunk úgy tudja, hogy a munkacsoport akkor (éppen egy hónapja) arra kérte Barna Györgyöt, hogy a Látványtárral kapcsolatos tájékoztató anyagokat és javaslatait küldje el. Ez viszont információink a mai napig nem történt meg.

- Az ügy haladhatna gyorsabban is, de ez nem az önkormányzaton múlik - jelentette ki érdeklődésünkre Dobos Tímea, Miskolc szóvivője. - Még mindig nem tudjuk, hogy konkrétan mit is szeretne Barna György az önkormányzattól, de a MIK-et sem kereste meg, hogy át tudják beszélni, milyen üres, és a Látványtár számára is használható üzlethelyiség van a főutcán.

Eddig nem

Természetesen kíváncsiak voltunk a bizottság néhány tagjainak véleményére is. Fedor Vilmost telefonon értük el.

- Amikor hónapokkal ezelőtt kipattant a Lézerpontos-ügy, akkor megkerestem Némedi-Varga Zoltánt, hogy legyen egy, a napi politikától mentes szakmainak nevezhető bizottság, hiszen a Barna gyűjtemény álláspontom szerint fontos és jelentős értéket képvisel Miskolcon - fogalmazott a szocialista önkormányzati képviselő, volt alpolgármester. - Örömteli volt olvasni aztán az Északban, hogy tagja vagyok a bizottságnak, azonban sajnos eddig nem ült össze a grémium.

Több értékes gyűjtemény

Némedi-Varga Zoltán, a Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: ő hívta fel a bizottság tagjait, Fedor Vilmossal pedig egyetértettek abban, hogy valóban kell egy független bizottság. Hozzátette azt is, hogy természetesen fontos a Látványtár ügye, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy Miskolcon számos más jelentős múzeum és kiállítás is van. Például a Diósgyőri vár, a Miskolci Galéria, a Színészmúzeum, a Herman Ottó Múzeum, vagy éppen a Kohászati Múzeum, de Borsod- Abaúj Zemplén megye tulajdonában is több igen értékes, Miskolchoz kötődő gyűjtemény van, amelyek kiállítására eddig nem volt pénz.

- Ilyen a Herman Ottó Múzeum gazdag kismesterségek gyűjteménye és ásványgyűjteménye. - mondta Némedi-Varga Zoltán. - Szükség lenne egy új várostörténeti kiállításra is, ahol a látogatók a Bársony-házi szakócát, a miskolci céhek relikviáit, a Szemere-hagyaték tárgyait és még számtalan, a város identitását alapvetően meghatározó műkincset láthatnak, ám ez olyan anyagi ráfordítás igényelne, amit az önkormányzat jelenleg nem tud kigazdálkodni. Ebből is látszik, hogy Miskolc számára fontos, hogy az értékeit bemutassa. A Látványtár ügyével azonban csak akkor jutunk előrébb - és összeülni is csak akkor van értelme - ha Barna György teljesíti a munkacsoport kérését, vagyis elküldi a Látványtárral kapcsolatos anyagait és javaslatait. Ennek kapcsán újra küldtük a február 13-ai levelet, amelyben ismét azt kértük, hogy a Látványtárral kapcsolatos tájékoztató anyagokat és javaslatait részünkre elküldeni szíveskedjen.

Mi a cél?

"Miskolcnak, városunknak számtalan értéke, látnivalója van." - mindezt már Molnár Péter KDNP-s bizottsági tag nyilatkozta az Észak-Magyarországnak. "Ide sorolom a különböző múzeumi és galériai kiállításokat és a Látványtárat is. Örültem, hogy felállt egy szakmai grémium, amelyik a Látványtárral foglalkozna, mert a sajtóban történő üzengetésnek nincs semmi értelme. A város számára fontos ez a magángyűjtemény is. A szakemberekből álló munkacsoport éppen azért jött létre, hogy egyeztetés kezdődjön, az elképzeléseket beszéljük meg, ahol végül egy szakmai-idegenforgalmi szempontokat is maximálisan figyelembe vevő megoldás születhet. A Látványtár ügyével azonban csak akkor jutunk előrébb - és összeülni is csak akkor van értelme - ha Barna György Úr a gyűjteménnyel kapcsolatos javaslatait, elképzeléseit megosztja a várossal. Tehát kíváncsian várom, hogy nyilatkozzon a tulajdonos: mi a célja a nagyszerű gyűjteménnyel kapcsolatban és akkor megindulhat a párbeszéd, melynek végén remélem, egy mindenki számára elfogadható és jó megoldás születik."

Elemi érdeke a városnak

- A Jobbik minden olyan kulturális „vállalkozást” támogat, amely kísérletet tesz arra, hogy bemutassa a magyarság tradícióit, múltunk páratlan sokszínűségét. - nyilatkozta Pakusza Zoltán Jobbikos bizottsági tag. - A Látványtár – többek között a kárpát-medencei viseletgyűjtemény valamint a lassan feledésbe merülő kismesterségek bemutatásával – erre törekszik, így véleményünk szerint az itt felhalmozott kulturális értékek Miskolcon tartása elemi érdeke kell, hogy legyen a városnak. Sajnáljuk, hogy az utóbbi hónapokban – más kulturális műhelyek, intézmények mellett – a Látványtár is politikai csatározások színterévé vált. A Jobbik vallja, hogy vannak olyan értékek – és ilyennek tekintjük a magyar nemzet valamennyi kultúrkincsét – amely nem lehet politikai alku tárgya. Személy szerint arra törekszem a „Látványtár bizottságban”, hogy a feleknek sikerüljön végre elvonatkoztatniuk a politikát a kultúrától, ennek jegyében pedig az, hogy a bizottsági munkában részt vevők végre szakmai és ne politikai alapon döntsenek kulturális kérdésekről.

A további bizottsági tagok közül Veres Lászlót nem sikerült elérnünk, ugyanakkor Dobrik István nem kívánt nyilatkozni.

- Juhász-Léhi István -

 Közösen kiválasztott időpontban

"Kovács Zsolt kabinetvezető-helyettes úrral körülbelül másfél hónappal ezelőtt megállapodtunk abban, hogy mivel a bizottság tagjai közül többen nem látták, vagy csak részleteiben a látványtárat, pótolják, jöjjenek el hozzánk." - mondta Barna György, a Látványtár tulajdonosa. "Akkor azt is javasoltam, hogy küldök majd egy előzetes, összefoglaló információs anyagot a Látványtárról a polgármesteri hivatalba. (Ez szerdán meg is történt. - a szerk.) Bízom benne, hogy ezután egy közösen kiválasztott időpontban tudjuk együtt bejárni a bizottsági tagokkal a kiállítást, ami után a Látványtár sorsának rövid és a hosszú távú megoldására is végleges választ kereshetünk."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában