Helyi közélet

2012.02.09. 09:25

Megcsappant a választék

Budapest - Állami ösztöndíjas jogászképzés csak két egyetemen indul az országban.

Budapest - Állami ösztöndíjas jogászképzés csak két egyetemen indul az országban.Nyilvánosságra hozta a 2012-es felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítését az Oktatási Hivatal és a Nemzetierőforrás-minisztérium. A dokumentumban az áll, több képzési területen egyáltalán nem lesznek állami ösztöndíjas helyek.

Csak két helyen

A jogi képzési területen csak az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem indíthat államilag finanszírozott, osztatlan jogászképzést, a többi egyetemen kizárólag önköltséges hallgatóként lehet majd tanulni. A közigazgatási, rendészeti és katonai képzési területen az igazgatásszervező és a nemzetközi igazgatás alapszak nem indul állami ösztöndíjas formában – államilag fi nanszírozott igazgatásszervező- képzés egyedül a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának összevonásával létrehozott Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lesz.

Rosszul jártak

Az üzleti szakokra jelentkező diákok is rosszul jártak: a gazdaságtudományi képzések közül egyedül az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati és a nemzetközi gazdálkodási alapszak indul állami ösztöndíjas formában. A társadalomtudományi karok a szociális munka, a szociálpedagógia, az informatikus könyvtáros, a kulturális antropológia és a szociológia alapszakhoz kaptak állami támogatást, valamint néhány egyéb, ide tartozó szakhoz, speciális esetben, kis létszámban.

Csak önköltséggel

Ahogy az várható volt, a magánfőiskolák 2012 szeptemberében egyetlen állami ösztöndíjas hallgatót sem vehetnek fel alapképzésre, egységes, osztatlan szakra és felsőfokú szakképzésre. Ezekben az intézményekben – ilyen például a Kodolányi János Főiskola, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, az Általános Vállalkozási Főiskola vagy a Gábor Dénes Főiskola – csak önköltséges hallgatóként lehet majd tanulni.

ÉM


Budapest - Itt vannak a tarifák: mennyiért lehet angolul vagy németül tanulni az egyetemeken?

Budapest - Február 24-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt a felsőoktatási intézményekbe, közölte az oktatási államtitkárság. 

Budapest - Az érdekvédők azt kérik, hogy egy évvel halasszák el az új felvételi bevezetését.

Az állami ösztöndíjasoknak hallgatói szerződést kell kötniük.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában