Helyi közélet

2012.02.07. 14:46

Demjén „elviszi” a Barlangfürdőt?

Miskolc - Talán soha nem lett volna ott csónakázó tó, de van, akik mégis sajnálják...

Miskolc - Talán soha nem lett volna ott csónakázó tó, de van, akik mégis sajnálják...Valami épül a tó helyén című cikkünkben azzal foglalkoztunk, hogy a Futó utca, Csabai kapu út és Haladás utca által határolt területen megkezdődött az építkezés, vagy legalábbis a terület feltöltése. Kanyog Miklós, Észak-Agora levelezőfórumunk tagja hívta fel a figyelmünket arra, hogy valami elkezdődött azon a telken. Az ügy kapcsán azt kifogásolta elsősorban, hogy újabb turisztikai fejlesztésre alkalmas területet herdált el – fogalmazott – a város. „Ez a terület szerepel Tapolca fejlesztési tervében, tehát számomra érhetetlen, hogy miért is töltik fel ezt a mocsaras részt, amikor erre a helyre egy új tó kialakítása van tervezve. Ez az ingoványos terület...viszont turisztikai attrakciónak kiváló helyszín... Magyarországon, a válság ellenére is, óriási keletje van a bérhorgászatnak és a horgászversenyeknek, éppen ezért ezt a területet óriási hiba lenne elherdálnia városunk vezetőségének...Remélem, talán még nem késő átgondolni ennek a területnek a hasznosítását” – írja levelében.

De úgy tűnik késő...A terület évek óta magántulajdonban van. És, mint arról beszámoltunk, a tulajdonos feltölteti, mert építési telekként szeretné hasznosítani. A földet pedig a Science múzeum építéséből hordták oda. Ezért Gál Viktort, múzeumot építő Lyukóbau Kft. ügyvezetőjét kérdeztük újra – aki a telek tulajdonosával kapcsolatban áll –, hogy előfordulhat-e, hogy oda horgásztavat építtetnek. A válasz: nem. Azzal indokolta: nem is építhetne tavat, mert ez építési terület.

Bodonyi Csaba tervezőlev - aki a miskolctapolcai turisztikai tervben a tavat megálmodta a területre - és Kanyog Miklóssal körbejártuk a helyszínt. Miközben beszélgettünk többször elhangzott tőlük, hogy mit veszített a város azzal, hogy nem fejlesztette a meglévő turisztikai értékeit, például a Csorba tavat, a tapolcai strandot, stb. Arról is szomorúan szóltak, hogy más városok azonban mennyire „meglovagolták” ezeket a lehetőségeket. Sőt, ha nem volt nekik, építettek – beszélgettek. – Például Eger, vagy éppen a közeli Demjén, ahol közel háromszor akkora barlangfürdő épül, mint a tapolcai Kőbánya felé javasolt bővítése lehetett volna. Bodonyi Csaba erről terveket is mutatott, szerinte, és a terveket látva, s tudván, hogy az gyógyvízre épül, nem elképzelhetetlen, hogy a miskolctapolcai kiürül, hiszen közelebb van Budapesthez.

ÉM-NSZR


Mi lehetünk mások konkurenciái?

De milyen is lesz a demjéni fürdő, amely 60 kilométerre található Miskolctól? Kérdésünkre dr. Szabó Attila egyetemi docens, a fürdőkivitelezés műszaki vezetője válaszolt: „A barlangfürdő 12 ezer négyzetméteres lesz, a kivájt járatok ebből 780 négyzetméteresek. Lesz egy 550 folyóméternyi csúszda és 198 méter hosszú sodrópatak. A vízfelület 1456 négyzetméter lesz, valamint 500 négyzetméteres sóbarlang is tartozik majd a fürdőhöz." Ezeken kívül törökfürdő, vizibár, wellnes szálló, kezelőhelyiségek, éttermek, kávézók várják majd a vendégeket. Ahogy dr. Szabó Attila fogalmazott: "Az elmúlt 6000 év fürdőkultúráját szeretnénk bemutatni Demjénben."

A fürdő 2013 márciusában nyílik, de - mint megtudtuk - már idén nyáron lesznek olyan részletei, amelyek elkészülnek. Korábban arról volt szó, hogy egymilliárdos beruházás, de a műszaki vezető szerint lényegesen több. Dr. Szabó Attila azt is elmondta gyógyvíz várja majd a vendégeket, de ez nem igazi barlangfürdő, azaz nem természetes járatok lesznek, nem úgy, mint Miskolctapolcán.

Ennek ellenére persze van mitől tartanunk, hiszen Miskolctól 60 kilóméterre egy szolgáltatásokkal „súlyosbított” barlangfürdő épül. Hogy látja ezt a Miskolci Turisztikai Kft. vezetője, Czinkné Sztán Anikó?

„Mint ahogy a demjéni fürdő kivitelezés műszaki vezetője is fogalmazott, a demjéni barlangfürdő nem igazi barlangfürdő, azaz nem természetes járatai lesznek. A miskolctapolcai Barlangfürdő ezzel szemben természetes, éppen ezért egyedülálló. A trópusi, párás időjárást idéző, természetes barlangi klíma, a frissítő, ásványi anyagokban gazdag, egyedülálló 30-320C-os termálvíz csak a Barlangfürdőre jellemző. Ennek is köszönhetően kedvelt magyarországi üdülőhely, növekvő forgalommal, így nem gondoljuk, hogy konkurenciát jelenthet a demjéni fürdő. A Barlangfürdő hazai ismertsége mellett nemzetközi hírnévnek is örvend, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint például a német vendégek érdeklődése, akik ebben az évben szervezett utazások keretében több százan kívánják felkeresni a Barlangfürdőt – válaszolta.

Hogyan próbálja felvenni a versenyt Miskolc? „Az előző válaszból is kiderül, hogy nem jelent konkurenciát a demjéni fürdő, így a "próbálkozunk" szó sem igazán illik ide. Nem próbálkozunk, hiszen számos egyedülálló „élmény” várja a látogatókat, amely a természet segítségével csak itt lelhető fel ilyen formában: csillagterem, római terem, sodró folyó, termál medencék, dögönyözők, amelyek a természet alkotta barlangi járatokban lettek kialakítva. A külső medencék és belső termek egyszerre jelentenek élménygazdag kikapcsolódást. De egy percre sem dőlünk hátra! A marketingtevékenységet illetően vagy a szolgáltatások fejlesztése terén is folyamatosak az előrelépések. Sikeres a miskolciaknak szóló kedvezményes, szezonon kívül kínált belépőjegy, de a téli karbantartási munkákat is egy héttel később kezdtük, hiszen a paroszláv karácsony ünnepnapjai miatt nagy volt a külföldi érdeklődés” – tudtuk meg.

Milyen fejlesztések várhatóak, hogy versenyképes maradjon a Barlang? „2011 végén a Miskolci Turisztikai Kft átvette a kupolában található étterem üzemeltetését, amely éppen átalakítás alatt van, a tervek szerint színvonalas a la carte étterem fogja várni a vendégeket. Gyógyászati részlegünket is folyamatosan fejlesztjük, már üzemel a fogászati szakrendelés is, amely az egészségturizmus egy újabb szegmensét fedi le és előre láthatóan márciustól Miskolcon egyedülállóan halpedikűr szolgáltatással is várjuk az ide látogató vendégeket” – sorolta.

A Barlangfürdő téli vízfelülete 660 négyzetméter, nyári vízfelülete 1250 négyzetméter, egy festői, több mint 38 ezer négyzetméteres területen, ahol a Gyógyászati részleggel együtt mi vagyunk mások konkurenciái – fogalmazott.

Elmondta azt is: ez év egyik legfontosabb feladatának tekintik a tapolcai fejlesztési tervpályázat meghirdetését, illetve a fejlesztési pályázat benyújtását egy új termálfürdő létrehozására, a jelenlegi strand területén. „Egy sajátos, egyedi arculatú élményfürdőt szeretnénk itt létrehozni, a tapolcai és a magyar fürdőhagyományok felelevenítésével. Reményeink szerint 2013-ban már elindulhat az építkezés” – mondta.


Keretbe:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában