Helyi közélet

2012.02.29. 15:01

A VEKE sajtóközleménye a március 1-től átalakuló miskolci közösségi közlekedésről

Miskolc - A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) egy olyan civil szervezet, amely évek óta a közösségi közlekedés jobbá tételéért küzd országszerte az utazóközönség érdekeit képviselve.

Miskolc - A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) egy olyan civil szervezet, amely évek óta a közösségi közlekedés jobbá tételéért küzd országszerte az utazóközönség érdekeit képviselve.

A miskolci tömegközlekedésben márciustól életbe lépő változások többsége azonban nagyon káros ebből a nézőpontból és erre szeretnénk felhívni a figyelmet, ezért Egyesületünk jelen levél mellékletében is csatolt sajtóközleményt adta ki a témában.

Fontosnak tarjuk, hogy a közvélemény megismerhesse, hogy máshogyan is lehetne ezt csinálni. Egyesületünk már több mint egy éve folyamatos munkakapcsolatban áll a MVK Zrt-vel és a városvezetés tudtával és kérésére igyekszik javaslataival jobbá, de ugyanakkor finanszírozhatóvá tenni a miskolci közösségi közlekedést. Civil egyesületként segítségünket természetesen mindenfele anyagi ellenszolgáltatás nélkül végezzük. Javaslataink nagy többsége azonban a mostani átszervezéskor sem lett figyelembe véve, ezért tartottuk szükségesnek, hogy most a nyilvánosság előtt is megszólaljunk.

A levél mellékleteként küldöm egyesületünk egy évvel ezelőtti javaslatcsomagját is, amely véleményünk szerint – bár számos pontját már felülírták az elmúlt egy év eseményei - alapelveit tekintve továbbra is jó kiindulópont lehet egy modern alapokon nyugvó versenyképes tömegközlekedési rendszer kialakításához.

- Fejér Balázs (VEKE miskolci csoport) -


Miskolc - Biztosítsák az egyetemre való normális bejutást! – ezzel a címmel alakult egy Facebook csoport.

Miskolc – Nem jár, miiiiicsoda? – kérdezte döbbenten Lengyel Ádám, amikor szembesült az új menetrenddel.

Miskolc – Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. február 23-án döntött a 2012. március 1-től életbe lépő új, közösségiközlekedési vonalhálózat bevezetéséről, mellyel az MVK Zrt. a gazdálkodási egyensúly megvalósításának céljából aszállítási teljesítmények ütemezését pontosabban kívánja az utazási igényekhez igazítani 2012. évben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában