Helyi közélet

2012.01.23. 14:12

Színházigazgató-választás - ÉM-fórum Kiss Csabával és Koltay Gáborral

Miskolc - Befejeződött az Észak-Magyarország fóruma, ahol a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói posztjára pályázókat kérdezhette a közönség. Nevezetesen Kiss Csabát és Koltay Gábort. A beszélgetést Bujdos Attila, lapunk főszerkesztő-helyettese vezette. A rendezvényről élőben tudósítottunk portálunkon!

Miskolc - Befejeződött az Észak-Magyarország fóruma, ahol a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói posztjára pályázókat kérdezhette a közönség. Nevezetesen Kiss Csabát és Koltay Gábort. A beszélgetést Bujdos Attila, lapunk főszerkesztő-helyettese vezette. A rendezvényről élőben tudósítottunk portálunkon!


15:06

A miskolci önkormányzat várhatóan január 31-én dönt, azaz akkor derülhet ki, lesz a Miskolci Nemzeti Színház új igazgatója. Ellőtte azonban a társulat és szakmai bizottságok is meghallgatták, meghallgatják a jelölteket. Az eddigi meghallgatások alapján a többség Koltay Gábor rendezőt tartotta alkalmasabbnak a teátrum vezetői posztjára.

Mint Bujdos Attila elmondta: az eddigi fórumokon csak az nem jelent meg, hogy mit gondol a közönség, ezért tartotta fontosnak lapunk a fórum létrehozását. A színházigazgatói-választás különös izgalmat váltott ki a közönségben, és sokszor úgy tűnik, hogy a választás, tulajdonképpen egy politikai harc, politikai döntés, de kevés szó esik arról, hogy milyen is lenne a színház - vélekedett. Ezért azt szeretnénk - tette hozzá -, hogy a programjukról, pályázatukról kérdezzük a jelölteket.

A fórum elején a jelöltek 5-5 percben összefoglalták, hogy mit terveznek megválasztásuk után.

Kiss Csaba azzal kezdte, rövid lesz..."Koltay Gábor pályázatát nem ismeri, látott egy táblázatot az interneten. De nem tartja fairnek, hogy a másik pályázó munkáját minősítse" - kezdte. A törvényességi vizsgálattal kapcsolatban elmondta: semmit nem tapasztalt, ami a visszaélés gyanúját keltette volna benne. Le kellene zárni, mert ez a színház iránti bizalmat rombolja az emberekben - tette hozzá.

"Koltay Gábor a teljes változatlanság mellett tette le a voksát, én pedig a változás szükségességét jelentettem be. Ez utóbbinak mindig kevesebb a barátja" - fogalmazott Kiss Csaba. Hozzátette: ő nem arra volt kíváncsi, ki hogyan szavazott, hanem hogy a színészek közül ki szavazott és hogyan.

Nagyon örültem a fórumnak - hangsúlyozta -, végre lesznek emberek, akikkel nem pénzről, politikáról, hanem színházról lehet majd beszélni. "Én a színház álmával jöttem Miskolcra, és mindenről van szó, csak pont a színházról nem" - tette hozzá. A miskolci nézők között széles az ideológiai paletta, és az csinálja jól a dolgát, aki nem firtatja, ki mit gondol - fejezte be. Bujdos Attila azt kérdezte tőle: mi a jelentősége, hogy hány színész vett részt a szavazásban a társulati ülésen? Kiss Csaba válasza az volt: ő is és Koltay Gábor is kijelentette, hogy megválasztásuk után a műszaki személyzethez nem nyúlnak hozzá. A zenekar esetében sem terveznek létszámcsökkentést, sőt 10 új zenészt is szeretnének felvenni, hiszen sok opera nem szólaltatható meg ilyen létszámmal. Jelentős kérdés, a frissítés azonban a társulat, a színészek esetében vetődött fel - mondta. Azt mondta: nem a társulattal van gondja, de a Miskolci Nemzeti Színház olyan színházi műhely, ahol sem a Lear királyt, sem a Rómeó és Júliát, sem az Otthelot nem lehet megfelelően kiosztani. Nyolc-tíz főnek a frissítését szeretné, helyettük másokat hozna, akiktől a társulat életkorában és tehetségében kiegyensúlyozottá válik - fogalmazott. Ez, az általa javasolt frissítés jelent meg - szerinte - a társulati elutasító szavazatokban.

A főszerkesztő-helyettes azt is megkérdezte: miben más Kiss Csaba színházi ideálja, mint, amit Koltay Gábor kínál. "Nem akarok ebbe az utcába bemenni. Egy kérdést tennék fel Gábornak: miért gondolja, hogy a Margit az áldozat című operára szükség van Miskolcon.

Koltay Gábor azzal kezdte, ő nem kérdez Kiss Csabától, mert nem illik. Elmondta: nem minősítené a pályázatát sem, mert nem olvasta. Nem a kettőnk dolga eldönteni egymásról, hogy melyikünkre van szüksége egy ilyen jelentős, nagy múltú teátrumnak. Az operákkal kapcsolatban még azt mondta: a klasszikusok mellett szükség van a kortárs szerzők darabjaira is, amelyek populáris nyelven mondják el a jelen nagy kérdéseit, éppen azért, hogy az operaműfaj, ne csak az elitnek szóljon. Ha már van jeles operatagozata a színháznak, akkor ezt ki kell használni - vélekedett.

Majd áttért arra, hogy ő milyen színházat gondol. "Az nem fedi a valóságot, hogy a társulatot azzal nyertem volna meg, hogy semmilyen változást nem akarok" - vélekedett. "Mert nem erről van szó, feltehetően alkati különbségről van szó, arról, hogy a társulatot meg szeretném ismerni, tagozatai belső mechanizmusát, tartalékait, életkörülményeit kideríteni. Olyan világban élek, hogy művészemberként nem függetleníthetem magam attól a világtól, amiben élünk. Demagóg lenne, ha azt mondanám, nem akarok változtatni, de azután, ha megismertem a társulatot, csak azután nyúlhatok hozzá. Szépen, fokozatosan szeretnék változtatni, de építve azokra az értékekre, amelyek megvannak. Fokozatosság, érzékeny fokozatosságot betartva tenném ezt" - magyarázta.

Kiss Csaba erre így reagált: szimpatikus, ahogy Koltay Gábor ezt mondja, de a törvény szerint február 1-től március 15-ig közölni kell a színészekkel, kinek lesz szerződése a következő évadra, kinek nem. Akik ott voltak a társulati ülésen abban a hiszemben álltak fel, hogy az első évadban biztos, hogy ott lesznek - vélekedett. Koltay Gábor erre elmondta: "Itt vagyunk január végén, kijelentem, egyetlen egy színészt nem küldök el, mert nem illik azzal kezdeni az igazgatást, úgy illik kezdeni, hogy megismerem a társulatot, kialakítok egy képet róluk. Semmilyen erkölcsi alapot nem érzek, hogy bemondás, első blikk alapján elküldjek embereket. Ez legalább egy év, és a következő évben lehet arról beszélni, hogy kell-e frissítés vagy sem. Ez nem azt jelenti, hogy az örök változatlanság híve vagyok, de nehéz körülmények között élünk, ezért nem illik elbocsátással kezdeni" - válaszolta.


15:17

Miért nem lehet megismerni a teljes pályázatot? - kérdezte Bujdos Attila Koltay Gábort. Ő válaszában elmondta: "Olyan elképesztő mocskolódást olvasok már azokkal a napvilágot látott részletekkel kapcsolatban is, hogy nem kívánok ehhez újabb táptalajt adni. Olyan agresszív, olyan hazug megközelítésben jelennek meg a pályázatból kiragadott részletek, hogy ehhez nem kívánok asszisztálni. Február elseje után nyilvánosságra hozom."

Bujdos Attila azonban felolvasta a szinház.hu oldalon megjelent évadtervet, kérdezve Koltay Gábort, hogy ezek valóban az ő pályázatából származnak-e. A válasz: jók az információi. De hozzátette: ez nem az első évad műsorterve, de el tudja képzelni, hogy ezek megjelenjenek a programban.

Kiss Csabától is azt kérdezte, a pályázatban szereplő darabok mennyire tekinthetők az első évad tervének. "Ebben a programban két darab nem biztos, a többi igen" - mondta. Majd áttért Bujdos Attila korábbi kérdésére, hogyan pályázik az ember a színházigazgatói posztra. "Úgy gondolom, ha kiírják a pályázatot, akkor ő maga és csapata elmegy a színházba, megnéz 8-10 előadást, ismerkedik a színházzal, nem csak akkor, amikor már megválasztották. Kis előnyöm is van, hiszen a főiskola elvégzése után Hegyi Árpád Jutocsa igazgató első évadában igazgató-helyettes voltam a miskolci színházban. Sok embert ismerek a társulatból. Jó érzés volt bemenni, volt egy otthonosság érzésem" - mondta. Folytatta: amikor a pályázatot írták, akkor az első kérdés az volt, hogy kinek szól majd a pályázat, és társaival úgy döntöttek, olyat írnak, amely a saját szerződésük a várossal. "Ezt ígérjük és ezt minden oldalról teljesíteni tudjuk. Ez egy művészeti szerződés a várossal" - vélekedett. Azt is elmondta, egyetért Koltay Gáborral, hogy nehéz olyan országban színházat készíteni, ahol sok millió ember éhezik. "De a színház nem szociális intézmény, hanem a fiatalság, középosztály emelkedését, lelkifejlődését szolgálja. Ilyen helyzetben az ember látja a városban az embereket, úgy gondolom, ha a Miskolci Nemzeti Színház nem tud olyan kulturális központ lenni..." - majd itt befejezte beszédét, mondván, nem akar teátrális beszédet tartani. Inkább egy Hamlet idézettel folytatta, amelyet a mottójának tart: "S míly remekmű az ember! Mily nemes az értelme! Mily határtalanok tehetségei! Alakja, mozdulata mily kifejező és bámulatos! Működésre mily hasonló angyalhoz! Belátásra mily hasonló egy istenséghez! A világ ékessége!" Majd elmondta: szerinte a színháznak a fiatalság felé kell forudlni, hamarosan ugyanis nem a jobb és a baloldali ember között lesz a különbség, hanem a kultúrált és kultúrálatlan között.


15:52

Kiss Csaba arról is beszélt, hogy pályázatának oparefejezetét Kesselyák Gergellyel, az operafesztivál igazgatójával írták. Ő javasolta, hogy frissen írt népoperák helye legyen a színház - mondta. Ilyen népopera például a West Side Story is, ami melódikus, hallgatható, élvezhető mű. "Ez roppantul tetszik, az oparefesztivál új művekkel nyitna a közönség felé. Ezenfelül szeretnénk, ha a kisvárdai fesztivál mellett, Miskolcon is lehetne határontúli színházak fesztiválja. A másik fesztivál pedig az Európai Színiakadémiák fesztiválja lenne, uniós pályázati pénzből" - sorolta az újdonságokat Kiss Csaba. "Ez roppant olcsó, hiszen a vizsgaelőadások mindig olcsók, de izgalmas, mert most végeznek a következő kor Depardieu-i, Huszti Péterei. Ha ide tudnánk hívni, és az operafesztivál előtti hetekben vendégül látnánk a főiskolásokat, akkor egy olyan körforgásba kerülne bele Miskolc, olyan közönséget vonzana be, akik egyébként nem biztos, bejöjjénnek. de megérzik, valami újnak a szele kerülne a miskolci színházba" - vélekedett.

Szőnyi Andor a közönség soraiból kérdezett, illetve azzal kezdte: ő az abszolút közönség. "A lábam visz a színházba. Miskolcon olyan darabokra van szükség, ami vonzza a közönséget, olyat vár a közönség, amitől kikapcsolódhat, amitől, ha hazamegy, jól érzi magát. Azért mi el vagyunk kényeztetve, Miskolcon szerepelt már a színjátszás színe-java. Lehet hozni szereplőket, de a lényeg, legyen jó nézhető darab, mert a lábával szavaz a közönség, vagy elmegy, vagy nem" - sorolta. Majd feltette a kérdést: honnan lesz pénz a színházra.

Koltay Gábor azt válaszolta: ezt a kérdést az önkormányzati vezetőknek kell feltenni. "Az ország nehéz helyeztben van, a megválasztott politikusaitól függ, mennyi jut oktatásra, színházra, stb....bármelyikünk lesz, az a feladatunk, jelezzük, ha valami nem elég, miért nem elég. Tudjuk, kevés a pénz a minél látványosabb, közönségvonzó előadások létrehozására. Addig lehet nyújtozkodni, amíg a takaró ér. Az anyagi lehetőségek a következő évekre nem sok jót ígérnek. Keresni kell a lehetőségeket, például eu-s pénzekben..." - válaszolta. 

Kiss Csaba azzal kezdte: a színház kap támogatást, ebből kifizeti a rezsit, de a jegybevételből készül a művészet, abból a közel 120 millió forintból, amit a nézők fizetnek be. A pályázat előtt megkapták a keretszámokat, amire lehetett építeni - mondta. Fontos, a nézők hogyan támogatják, a pénztárnál a következő évadot - fogalmazott. Elmondta: a Thália színház jó együttműködést kínál a vidéki színházaknak, például, ha a nemzeti alaptantervben szereplő darabot mutatnak be, akkor meghívják a Tháliába bemutatkozni, illetve tévéjáték szerűen felveszik ezt az előadást.

De Kiss Csaba azt is hangsúlyozta: egy dolog van a színházban, ami nem kerül  pénzbe, az a tehetség. Tudja - folytatta -, az ő csapata olyan tehetséges emberekből áll, hogy ha elvonnak is pénzt, akkor is, amíg színész van a színpadon, addig a közönség nem szegénységet, hanem találékonyságot láthat. 


16:05

Kérdésként hangzott el: az együttdolgozás lehetősége felmerült-e a két pályázó között?

Egyikük erre határozott nemet mondott, míg a másik egy rendezés erejéig szívesen látná mostani versenytársát.

Kiss Csaba elmondta: van egy teljes csapat, ami valamit kitalált, abba belepasszítani egy idegen elemet nem lehet.

Koltay Gábor válasza az volt: "A pályázatban is megjelöltem a művészeti együttműködést, azaz például meghívnám rendezni Kiss Csabát."

Az is felmerült, mint kérdés, hogy mi történik, ha a pályázatot, eredmény nélkül visszavonják. Abban mindketten egyetértettek, hogy az a miskolci színháznak nem válna előnyére.

Ezzel befejeződött a fórum.


Miskolc – Milyen színházat szeretnének? Milyen színházat szeretnénk?

Miskolc - Milyen színházat szeretnének? Milyen színházat szeretnénk?

Miskolc - Törvényességi vizsgálat indult a miskolci színházban az igazgatói posztra pályázókról tartott szavazás ügyében. A szinház.hu című szakportál hírét Dobos Tímea, a városháza szóvivője lapunknak megerősítette. Egyelőre annyit tudott elmondani: a jegyzőnek kötelessége megvizsgálni, hogy betartották-e a jogszabályokat, ezt más esetben is megteszi. Most is ez történik: bekérte a jegyzőkönyveket a színháztól, de nem kapta meg, csak a rövidített változatot. Megkerestük a színház szakszervezeti vezetőjét, Balázs Andrást is, aki annyit mondott: a vizsgálat lezárultáig nem kíván nyilatkozni.

Mert végül is mit csinál egy színházigazgató: természetesen színházat. Jó esetben jó színházat. Bujdos Attila írása

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában