Helyi közélet

2012.01.23. 18:29

Színházigazgató-választás - ÉM-fórum: Hogyan csinálnának színházat?

Miskolc - Mit gondol a miskolci közönség, milyen színházat szeretne, és ehhez melyik jelölt „passzol”?

Miskolc - Mit gondol a miskolci közönség, milyen színházat szeretne, és ehhez melyik jelölt „passzol”?

Erre próbáltuk keresni a választ azon a fórumon, amelyet lapunk szervezett hétfőn a Művészetek Házában. Vendégünk volt a két, színházigazgatói posztra pályázó: Kiss Csaba rendező, drámaíró, dramaturg és Koltay Gábor filmrendező, színházi szakember, a Szabad Tér Színház egykori vezetője. Mint ismert: a társulat a múlt héten már meghallgatta a két jelöltet, és többségük Koltay Gábor mellett tette le a voksot, csakúgy, mint a pályázatok elbírálására életre hívott testület is. Már csak egy meghallgatás van hátra a január 31-i közgyűlési döntéséig, nevezetesen, amikor a pályázók az önkormányzat kulturális bizottsága előtt mondják el terveiket.

A hétfői fórumot Bujdos Attila, lapunk főszerkesztő-helyettese vezette, aki elmondta: azért is szerveztük meg ezt a fórumot, mert eddig úgy tűnhetett, a színházigazgató-választás politikai harc, politikai döntések sorozata, de kevés szó esett arról, hogy ki milyen színházat szeretne „csinálni” Miskolcon.

Hogy milyet is, arról a jelöltek a fórum elején 5-5 percben beszélhettek, vagy – sokkal inkább – beszélhettek volna. Kiss Csaba ugyanis azzal kezdte, rövid lesz..."Koltay Gábor pályázatát nem ismerem, de nem is tartanám fairnek, hogy a másik pályázó munkáját minősítsem" - mondta. (Azt tudni kell, hogy Kiss Csaba pályázata nyilvános, Koltay Gáboréból azonban csak részletek ismertek, azok sem hivatalos forrásból – a szerk.) Majd így folytatta: Koltay Gábor a teljes változatlanság mellett tette le a voksát, ő pedig a változás szükségességét jelentette be. „Az utóbbinak mindig kevesebb a barátja" - fogalmazott Kiss Csaba.

Pályázatában ugyanis a következőket javasolja: a zenekarban, énekkarban plusz emberekre van szükség, míg a színészek között frissítésre. Ezt a fórumon is elmondta, a következőkkel indokolva: nem a társulattal van gondja, hanem azzal, hogy a Miskolci Nemzeti Színház olyan műhely, ahol sem a Lear király, sem a Rómeó és Júlia, sem az Otthelo szerepeit nem lehet megfelelően kiosztani. Éppen ezért nyolc-tíz színész helyett hozna újakat.

Nem illik

Koltay Gábor cáfolta Kiss Csaba állítását, miszerint ő semmilyen változást nem akar a színházi társulatban, és a társulati ülésen talán éppen ezért támogatták volna őt. „Nem fedi a valóságot, hogy a színészeket azzal nyertem volna meg, hogy semmilyen változást nem akarok. Nem erről van szó, sokkal inkább alkati különbségről. Azaz, meg szeretném ismerni a társulatot, a tagozatok belső mechanizmusait, az egyéni sorsokat, csak ezután szeretnék változtatni, fokozatosan, de építve a meglévő értékekre” – magyarázta.

Ellenfele erre felvetette, hogy hogyan oldható meg a fokozatosság, hiszen a törvény szerint február 1-től március 15-ig közölni kell a színészekkel, kinek lesz szerződése a következő évadra, kinek nem. Koltay Gábor erre elmondta: "Kijelentem, egyetlen egy színészt sem küldök el a következő évadban, mert nem illik ezzel kezdeni az igazgatást.”

A fórumon elhangzottakra részletesen visszatérünk.

ÉM-NSZR


Miből „készül” majd a színházuk?

A fórumon az is kérdés volt, hogy a pályázatban szereplő műsortervet az első évadra tervezik-e (bár a Koltay Gáboréból csak nem hivatalos lista ismert – a szerk.). Koltay Gábor, miután a színház.hu-n megjelent listát Bujdos Attila felolvasta, azt válaszolta, jók az információi. Majd hangsúlyozta: ez nem az első évad terve lenne, de el tudja képzelni, hogy ezek megjelenjenek a programban.

Kiss Csaba a kérdésre így reagált: „Ebben a programban két darab nem biztos, a többi igen.”

A közönség soraiból a pénzről is szó esett, egészen pontosan az, miből, mennyiből gazdálkodnak majd az új igazgatók. Koltay Gábor azt válaszolta: ezt a kérdést az önkormányzati vezetőknek kell feltenni. "Tudjuk, kevés a pénz a látványos, közönségvonzó előadások létrehozására. Addig lehet nyújtozkodni, amíg a takaró ér. Keresni kell a lehetőségeket, például uniós pénzekben..." - mondta.

Kiss Csaba azzal kezdte: a színház kap támogatást, ebből kifizeti a rezsit, de a jegybevételből készül a művészet, abból a közel 120 millió forintból, amit a nézők befizetnek. De azt is hangsúlyozta: egy dolog van a színházban, ami nem kerül pénzbe, az a tehetség. Tudja - folytatta -, az ő csapata olyan tehetséges emberekből áll, hogy ha elvonnak is pénzt, akkor is, amíg színész van a színpadon, addig a közönség nem szegénységet, hanem találékonyságot láthat.


Miskolc - Befejeződött az Észak-Magyarország fóruma, ahol a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói posztjára pályázókat kérdezhette a közönség. Nevezetesen Kiss Csabát és Koltay Gábort. A beszélgetést Bujdos Attila, lapunk főszerkesztő-helyettese vezette. A rendezvényről élőben tudósítottunk portálunkon!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában