Helyi közélet

2012.01.30. 13:37

Legalább egy matrac mindenkinek

Borsod-Abaúj-Zemplén - Az éjjeli menedékhelyre egyedül az agresszív, kötekedő hajléktalanokat nem engedik be.

Borsod-Abaúj-Zemplén - Az éjjeli menedékhelyre egyedül az agresszív, kötekedő hajléktalanokat nem engedik be.Ebben a szibériainak mondott hidegben azt szeretnénk elérni, hogy mindenkinek legalább egy matracot tudjunk biztosítani, épp azt vizsgáljuk, hol tudunk még elhelyezni ágyakat, matracokat. Mert bár eddig is telt ház volt, arra készülünk, hogy azok is nálunk kopogtatnak, akik eddig inkább a hidak alatt és az utcán húzták meg magukat - tudtuk meg Duberné Dunaveczki Évától, a Magyar Vöröskereszt Megyei Szervezete Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetőjétől. Elmondta: az éjjeli menedékhelyen mindenkinek adnak reggelit, a teajáratot a Máltaiakkal közösen működtetik (utóbbiak az Újgyőri főtéren és a Nagy Lajos király úton), ők pedig a Búza téren és a Tokaj vendéglátóház melletti parkolóban osztanak naponta zsíroskenyeret és meleg italt.

– Most tárgyalunk arról a Magyar Vöröskereszttel, hogy a népkonyhán ne csak hétköznap, de hétvégén is legyen meleg étel, de erről biztosat csak csütörtökön tudok mondani - tette hozzá a vezető. Elmondta: az éjjeli menedékhelyen ilyenkor lazább a házirend, nem kizáró ok, ha valaki alkoholt fogyasztott, de az agresszív és kötekedő viselkedés a többiek nyugalma miatt kizáró ok. Amihez ragaszkodniuk kell, az az érvényes negatív tüdőszűrő-lelet - mondta.

Telefonszám krízishelyzetben

A miskolci számról újabban az egész megye területéről fogadják a Vöröskereszt munkatársai a nap 24 órájában a fedél nélkül élő, krízishelyzetbe került emberekkel kapcsolatos hívásokat. A telefonszám: 06/46/323-260.

ÉM-SZK

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában