Jegyzet: Mi az

Nem a múlt felhánytorgatásának szándékával, csak a tényszerűség érdekében meg kell említenünk, hogy eddig inkább az együttműködés megkerülése, a közösség megkérdezése nélküli döntéshozatal volt az uralkodó politika - Bujdos Attila írása.

   Két mondatot idéznék a miskolci polgármester újévi köszöntőjéből, és előre szólok is, hogy mint minden kiemelés, ez is merőben önkényes lesz, kiragadás a szöveg összefüggéseiből. Azonban szerintem vannak annyira fontos mondatok ezek, hogy a róluk való beszéd közben érdemes vállalni az összefüggésekről való lemondás kockázatát.

„Van még számtalan feladatunk. Elvégzésükhöz 2012-ben is kell a közös akarat, egy kis dac, erő és alázat.”

Elsőre a szavak zenéjével kelt figyelmet – a szóhasználat által saját jogon is kiemelkedik a szabvány politikai beszédek sorából. Érzéseket vélhetünk felfedezni a cselekvés leírásában, vagyis sokkal inkább az emberre, mint a politikai szerepre jellemző körülményt.

A beszélő személye világos, és bár hogy kihez szól, nem egyértelmű, de az idézetből kikövetkeztethető, hogy talán az egész közösséghez (hiszen az alany rejtve hagyásával senkit sem zár ki a megszólítottak sorából). Hitvallásnak is hallhatjuk, ami elhangzik: a polgármester közösségként gondol a Mi Városunk lakóira. A mi sorainkból megszólalva találja meg a saját pozícióját, és az általa használt szavak olyan teret jelölnek, amelyben a közösség tagjainak nem kell feladniuk egyéniségüket, döntéseikben, választásaikban – a közösségért viselt felelősség mellett – megőrizhetik szabadságukat. Ajánlat is ez egyben, nekünk: a közös önmeghatározásunkra, neki: hogy ennek szellemében teszi majd a dolgát – a közös jó szolgálatában. Utóbbi – a beszélő szándékát tekintve mindenképpen – határozott változás – nem a múlt felhánytorgatásának szándékával, csak a tényszerűség érdekében meg kell említenünk, hogy eddig inkább az együttműködés megkerülése, a közösség megkérdezése nélküli döntéshozatal volt az uralkodó politika. A változást, az őszinteséget már rövid távon is cáfolhatja, vagy hitelesítheti a napi gyakorlat – a zsurnalizmus szófordulatával: majd meglátjuk.

Hanem, hogy mi lenne a számtalan közös feladat, amelyhez a közös akarat, a kis dac, az erő és az alázat is kéne. Mi az a közös jó – a megfogalmazása rábízható-e az eljövendő percre? Ahogy lesz, úgy lesz? Persze, a mindenkori pillanat megélése is megadhatja a sors közösségét, de egyébként pedig abban eltér a közösség tagjainak felelőssége és lehetősége, hogy mennyire tudják ezt a sorsot tervezni. Kellene erre is az ajánlat: mi legyen akkor velünk. Csak hogy úgy készülhessünk: mi lesz velünk.

[email protected]