Helyi közélet

2012.01.23. 14:38

„Pécsi Sándor volt a példaképem”

Sárospatak - Szacsvay László nem titkolta meghatottságát sárospataki díjának átvétele után.

Sárospatak - Szacsvay László nem titkolta meghatottságát sárospataki díjának átvétele után.

A 2009/2010-es évadban alapította meg a Pécsi Sándor-díjat a sárospataki A Művelődés Háza és Könyvtára. Az egykori sárospataki diák színművész emlékére alapított díjat az a női- és férfi színész kapja meg, akit a sárospataki színházbarátok az adott színházi évadban a legjobbnak tartottak. A 2102. január 19-én Sárospatakon megtartott Kultúra Napi ünnepségen Szacsvay László Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, PUKK-díjas színművész személyesen vette át a Pécsi Sándor-díjat.

Megtiszteltetés

– Számomra ez többszörösen is megtiszteltetés – mondta a díjátadót követően Szacsvay László. – Egyrészt azért, mert több mint negyven éve tartó pályám alatt nem nagyon kényeztettek el díjakkal, másrészt pedig azért, mert a leghitelesebbek azok az elismerések, amelyek a közönségtől jönnek, hiszen értük, nekik játszunk mindannyian. A pályám során mindig is a munkában hittem, vallom, csak az a szerepmegformálás a hiteles a színpadon, amely mögött munka van, amelyik akkor is előjön, ha egy darabot két hónapnyi szünet után veszünk elő újra. Számomra nincs különbség kis szerep, vagy nagy szerep között. Szerep van, amelynek megformálásától is függ, a közönség megkapja-e azt az élményt, amiért a színházba jött. Végül, de nem utolsósorban pedig azért megható számomra ez a díj, mert arra a művészre emlékeztet, akit a pályám elején a legnagyobb példaképemnek tartottam.

Egy kézfogás

Szacsvay László kitért Pécsi Sándorhoz köthető élményére is.

– Nagyon nagy színészegyéniségnek tartottam, ezért is sajnálom a mai napig is, hogy soha nem játszhattam vele egy színpadon. 1971-ben kezdtem a pályámat és Pécsi Sándor 1972-ben már távozott közülünk. Egyetlen egy alkalommal találkoztam vele személyesen. Egyszer magánemberként eljött egy előadásra, amelyben én is játszottam.

Természetesen nem miattam jött a színházba, de jó érzés volt a példaképem előtt játszani. Előadás után a társalgóban tiszteletteljesen köszöntöttem. Ekkor ő felállt és kezet fogott velem. Ezt a kézszorítást a mai napig hordom magammal és nem csupán azért, mert az én pici kezem szinte elveszett az ő hatalmas lapáttenyerében, hanem azért is, mert megvolt benne az igazán nagy egyéniségekre jellemző vonás, hogy a kezdő színészek teljesítményét is elismerte. Ez számomra akkor hatalmas biztatást adott, amely kihatással volt a későbbi pályámra.

ÉM-BG


Pécsi Sándor-díjasok

2009/2010: Moór Marianna, Koncz Gábor 

2010/2011: Esztergályos Cecília, Szacsvay László


Szacsvay László

Budapest, 1947. október 27. 

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1971-ben végzett. 1971-től a budapesti Nemzeti Színházban, 1982-től a budapesti Katona József Színházban játszott. Gyakori vendég a tévében és a rádióban. Nagy sikert aratott a Budapesti Orfeum című zenés összeállításban előadott kupléival és sanzonjaival, amelyek lemezen is megjelentek. Kiváló karakterszínész.

Díjai: Jászai Mari-díj (1977), Érdemes művész (2001), PUKK-díj, Pécsi Sándor-díj (2012)


Sárospatak - Sárospatakon A Moziban tartották meg a Kultúra Napi ünnepséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában