Helyi közélet

2012.01.30. 16:02

Alsóvadász a százmilliósok listáján

Alsóvadász - Alsóvadász még mindig az adósok listáján. A csatornaberuházás sodorta őket bajba.

Alsóvadász - Alsóvadász még mindig az adósok listáján. A csatornaberuházás sodorta őket bajba.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmúlt hét péntekén tette közzé azoknak a magánszemélyeknek, vállalkozásoknak, cégeknek és önkormányzatoknak a listáját, melyek 180 napon keresztül folyamatosan, tetemes összeggel tartoznak.

Ahogyan a második és a harmadik negyedévben, két településnek még mindig jókora az adótartozása, több mint 100 millió forint. Közülük az egyik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsóvadász polgármesteri hivatala. Az önkormányzatnál szerettük volna megtudni, hogy mi az oka a hatalmas adósságnak, de Kiss Lászlóné polgármester és Kőrösiné dr. Mező Anetta jegyző is azt mondta lapunknak, hogy az ügyben nem kívánnak nyilatkozni.

Újra pályáznak

Az 1500 fős Alsóvadász polgármestere a privatbankar.hu-nak korábban elárulta, hogy 2010 vége óta vannak az adóslistán, ami egy meg nem valósult csatornaberuházás utáni, az adóhivatal szerint jogtalan áfa-visszaigénylésből jött össze. A település saját erőből biztos, hogy nem tudja visszafizetni a tartozást, egyetlen esélyük, hogy az önhiki alapjához (önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatási keretére) pályáznak, jelezte akkor a polgármester. Hétfőn azért annyit elárult lapunknak, hogy tavaly nem sikerült az önhikis keretből nyerniük, újra próbálkoznak, újra pályáznak.

Adótitokra hivatkoztak

További részleteket Molnár János alpolgármestertől tudtunk meg. Mint mondta, valóban a csatornaberuházás sodorta adósságba a települést. A visszaigényelt áfát beleforgatták a beruházásba. Háromszor ellenőrizték őket, az első kettőnél azt mondták, minden rendben van, a harmadiknál azonban azt állapították meg, hogy jogtalan volt az áfa visszaigénylése. Azóta az ügy megjárta a bíróságot, de a Legfelsőbb Bíróság is elutasította Alsóvadász keresetét. Most teljesen tanácstalanok, nem tudják, mi tévők legyenek. Próbáltak segítséget kérni több helyről, de egyelőre nem jártak sikerrel. Alsóvadász költségvetése egyébként rendben van, tette hozzá az alpolgármester. A számlákat és a béreket is ki tudják fizetni, hiteltartozásuk sincs. Nagy baj azonban, hogy az adótartozás miatt nem tudnak pályázni, pedig amikor még nem voltak fönt az adósok listájára, maguk írták a pályázatokat, méghozzá sikeresen.

Az alsóvadászi ügyről érdeklődtünk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális főigazgatóságánál is, de adótitokra hivatkozva nem adtak tájékoztatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában