Helyi közélet

2011.12.07. 18:08

Nyílt napok kérdőjelekkel a Miskolci Egyetemen

Miskolc - A diákok az egyetemmel ismerkednek, de még nem tudják, milyen képzésekre jelentkezhetnek.

Miskolc - A diákok az egyetemmel ismerkednek, de még nem tudják, milyen képzésekre jelentkezhetnek.

A Miskolci Egyetem karaival, az ott folyó munkával, képzésekkel ismerkednek a középiskolák végzősei a Miskolci Egyetem nyílt napjain. A leendő hallgatók egyetemi előadásokon is részt vehetnek, de ellátogathatnak a különböző tanszékekre és laboratóriumokba is.

Hell Judit tanulmányi rektorhelyettestől megtudtuk, szerdán, az első nyílt napon nagy volt az érdeklődés, ami abból is látszik, hogy az egyik előadóterem kicsinek bizonyult, így át kellett költözni egy nagyobb terembe. Mint elmondta, a Miskolci Egyetem továbbra is a kiszámíthatóságra és a minőségre törekszik. A következő tanévre meghirdették eddigi szakjaikat, sőt újakat is, de egyelőre nem tudni, hogy a kormányzat a különböző egyetemek különböző karain milyen képzésekre ad majd lehetőséget.

Fontos szerep

Egy biztos, ha csökkenteni kívánják az államilag finanszírozott (újabb nevén az állami ösztöndíjas) keretet, akkor ez a Miskolci Egyetemet is érinti. A rektorhelyettes azonban bízik abban, hogy a kormányzat figyelembe veszi a vidéki egyetemek fontosságát és küldetését, hisz mint fogalmazott, ezeknek a felsőoktatási intézményeknek a régió felemelkedésében is rendkívül fontos szerepük van.

A felsőoktatási tájékoztató december közepén jelenik meg, de a különböző képzésekre vonatkozó pontos számok valószínűleg csak januárban kerülnek nyilvánosságra, tudtuk meg. A jelentkezési lapokat ugyanúgy, mint az elmúlt években, február 15-éig kell postára adni vagy elektronikusan elküldeni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában