Helyi közélet

2011.12.27. 15:41

Negyedmilliárdra pályáznának Cigándon

Cigánd - Cigánd egy szlovák-magyar pályázat keretében inkubátorházat szeretne építeni.

Cigánd - Cigánd egy szlovák-magyar pályázat keretében inkubátorházat szeretne építeni.

A cigándi ipari park még be sem népesült igazán, de a város vezetése már a bővítésen gondolkozik.

Napelemes inkubátorház

– Így igaz – mondta lapunknak Oláh Krisztián, Cigánd polgármestere.

– Amikor megalakult a mostani testület, elsősorban azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy megállítsuk Cigánd és a Bodrogköz elnéptelenedését. Ehhez pedig élhetővé kell tenni a régiót, ami nem oldható meg másként, mint munkahelyek létesítésével. Ennek egyik eleme az ipari park, a sok egyéb közül pedig a másik egy inkubátorház létesítése. Ennek megvalósítására a szlovákiai Lelesszel együtt adtunk be közös pályázatot. Ha sikerül nyernünk, akkor összesen 251 millió forint állhat a két település részére. A ránk eső összegből egy olyan inkubátorházat szeretnénk kialakítani, amely összesen nyolc vállalkozásnak adhatna otthont. Elsősorban kezdő vállalkozásokra gondoltunk, amelyek felfuttatásához adnánk teret és lehetőséget. A kezdő vállalkozók terheit a terveink szerint azzal is csökkentenénk, hogy egyáltalán nem kellene majd bérleti díjat fizetni, csak a rezsiköltséget. Ez utóbbi sem lenne túl magas, hiszen az inkubátorházat a legkorszerűbb szigetelőrendszerrel és napelemes energiaellátással építenénk meg.

ÉM-BG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában