Helyi közélet

2011.12.26. 11:25

Milyen videókat néztünk 2011-ben a BOON-on?

Miskolc - Amíg 2010-ben egyértelműen a májusi, júniusi miskolci és borsodi árvíz képei voltak - érthetően - a legnézettebbek, az idén öt különböző témára is a kattintottak Olvasóink.

Miskolc - Amíg 2010-ben egyértelműen a májusi, júniusi miskolci és borsodi árvíz képei voltak - érthetően - a legnézettebbek, az idén öt különböző témára is a kattintottak Olvasóink.

Az egyik legnézettebb videónk lett ebben az esztendőben az a néhány perc, amikor a Hell miskolci harcosa, Kunkli Tivadar kiütötte Bob Sapp-et Budapesten. A nagyon várt találkozón az amerikai "szörnyet" Tivadar - talán nem túlzás - játszi könnyedséggel intézte el a miskolci és a magyar szurkolók legnagyobb örömére.

Egy másik sokat nézett videónk a szó szoros értelmében nem saját, hiszen a Zöld Nyíl kommunikációs csapatától kapta meg portálunk azt a kis animációs filmet, amely a Zöld Nyíl Diósgyőr és Felső-Majláth közötti meghosszabbítását mutatja be. Hát persze, hogy néztük!

Gázrobbanás DVTK

Néztük a szeptemberi Városház téri gázrobbanás felvételeit is, hiszen szerencsére nem mindennap fordul elő a miskolci belvárosban ehhez hasonló tragédia. (Reméljük kimaradunk hasonlóból is a jövőben...) Mint ahogy sokan rákattintottak egy ugyancsak őszi videóra, amely mobiltelefonnal közvetlenül azután készült, miután egy férfi leugrott egy tízemeletes ház tetejéről Miskolcon.

Vidámabb, és örömtelibb volt viszont a DVTK labdarúgócsapatának szereplése 2011-ben! A srácok Benczés Miklós vezetésével megnyerték az NB II-es bajnokságot, majd az élvonal eddigi fordulóiban is egy kis fényt hoztak a szürke életünkbe. Látogatóink egy kedvenc BOON-os videója volt 2011-ben a Diósgyőr kapcsán az a jelenet, amikor a DVTK - Győr meccsen Czelláth Panna a már-már új diósgyőri Himnuszt, az "Amíg élek én"-t énekli.

Íme!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában