Helyi közélet

2011.12.09. 13:38

Megvannak rajzpályázatunk nyertesei!

Miskolc - Balog Dániel, negyedikes kisdiák rajzából készül az Észak-Magyarország képeslapja.

Miskolc - Balog Dániel, negyedikes kisdiák rajzából készül az Észak-Magyarország képeslapja.Olyan sok rajz érkezett az idén karácsonyi rajzpályázatunkra, hogy a zsűri négy órán keresztül válogatott közöttük, és bizony csak hosszas tanakodás után tudták eldönteni, hogy végül is kik legyenek a győztesek. Tárkányi Zsuzsa, a Selyemréti Általános Iskola rajztanára és Makranczi Emese, a Miskolci Görög Katolikus Iskola tanítója vállalta az idén, hogy kiválasztja a sok szép alkotás közül a legjobban sikerülteket. A legszebb rajzot Balog Dániel, a miskolci Kaffka Margit Általános Iskola 4. osztályos tanulója küldte be nekünk, így az Észak-Magyarország idei képeslapja az ő alkotásából készül. A zsűri nagyon örült a különleges technikával készült pályázatoknak, azt mondták, minden kategóriában legalább 15-20 rajzot lehetett volna díjazni.

A díjkiosztó ünnepségünket december 16-án, pénteken délután 3 órakor tartjuk. Kérjük a kedves szülőket, hogy hozzák el ebben az időpontban gyermeküket a díjkiosztó ünnepségre, hogy átvehessék jutalmukat. Címünk: Miskolc, Zsolcai kapu 3. III. emelet.

ÉM-HE


A nyertesek

Óvodások 

1. Lepke csoport, Mezőzombor

2. Kunder Izabell, Mezőkeresztes

3. Molnár Márk Patrik, Kazincbarcika

4. Németh Viktória, Miskolc

5. Fiatal Soma, Sajószöged

Alsósok

 1. Balog Dániel, Miskolc

2. Tóth Viktória, Sajószentpéter

3. Glonczi Dániel, Miskolc

4. Czibik László Dominik, Szikszó

5. Csótai Mária, Miskolc

Felsősök

 1. Bolgár János, Hernádvécse

2. Váradi György, Tiszakeszi

3. Móré Balázs, Pácin

4. Orosz Sándor, Miskolc

5. Csótai Zsófia, Miskolc


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában