Helyi közélet

2011.12.01. 09:08

„Nem puccos gálát akartunk”

Miskolc - A lelkisegély-szolgálat javára énekel december 9-én Bátor Tamás és Rácz Rita.

Miskolc - A lelkisegély-szolgálat javára énekel december 9-én Bátor Tamás és Rácz Rita.Gálakoncert helyett az idén jótékonysági hangversenyt szervez a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, a Miskolci Kulturális Szövetség és a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az esten, melyet december 9-én este 7 órától rendeznek a Művészetek Házában, Mozart- és Verdi-operarészleteket, valamint Rossini-nyitányokat hallhat a közönség. A hangverseny főszereplője Bátor Tamás, az operafesztivál volt igazgatója, Rácz Rita operaénekes és a Miskolci Szimfonikus zenekar lesz, a karnagy pedig Kovács János, a Magyar Állami Operaház első karmestere. A szervezők és a fellépő művészek az est teljes bevételét a Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálat Alapítvány javára ajánlják föl.

Harag nélkül

– Az idén nem puccos gálát, hanem jótékonysági hangversenyt szerettünk volna – fogalmazott Kesselyák Gergely, az operafesztivál művészeti vezetője sajtótájékoztató keretében. – Ehhez jól jött Bátor Tamás felajánlása, aki zongorás jótékonysági esetet szeretett volna adni Miskolcon. Tulajdonképpen ezt a felajánlást emeltük magasabb szintre azzal, hogy zenekarral kísért áriaestet szervezünk.

A művészeti vezető hangsúlyozta: a jótékonysági est azt is példázza, hogy az egymást váltó vezetőknek nem kell egymással haragban lenniük.

Szabó Péter, a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatója azt emelte ki, hogy az operafesztivállal már régóta kiváló és gyümölcsöző kapcsolatot ápol a zenekar, és a jótékonyság sem áll tőlük messze, hiszen ők is többször szerveztek már jótékonysági hangversenyt.

Húszezer hívás

A lelkisegély-szolgálat szakmai vezetője, Molnár Erzsébet köszönetet mondott a felajánlott segítségért. Mint mondta, évente 20 ezer hívást kapnak a szolgálat munkatársai. Tevékenységükre ma sokkal nagyobb szükség van, mint valaha. A növekvő társadalmi problémák okozta anyagi, erkölcsi vagy érzelmi sérüléseket elszenvedőknek azonban továbbra is szeretnének segítséget nyújtani, jelezte.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában