Helyi közélet

2011.11.17. 11:42

„Teljesen úgy éreztem mintha játékban lennék” – Orvosszakértői feladat lesz annak eldöntése, hogy erőszakos számítógépes játék rabja volt-e a késelő diák

Miskolc, Tiszaújváros - Szerdán délután a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette a Tiszaújvárosban délelőtt történt iskolai késelés elkövetőjét. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezi a fiatalkorú gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.

Miskolc, Tiszaújváros - Szerdán délután a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette a Tiszaújvárosban délelőtt történt iskolai késelés elkövetőjét. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezi a fiatalkorú gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint november 16-án délelőtt egy tiszaújvárosi középiskola első emeleti mosdóhelységében egy fiú megszúrta két társát. Az előzetes helyszíni orvosi adatok szerint az egyik 14 éves fiú könnyebben sérült, míg társát egy 13 éves fiút súlyos, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba.

Az elvégzett helyszíni szemle, adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekménynek valójában csak egy sértettje van. Az ügy vizsgálatának kezdeti stádiumában még könnyebb kézsérülésekkel szereplő 14 éves fiú ugyanis később ellentmondásba keveredett, majd végül gyanúsítotti kihallgatása során részletes, beismerő vallomás tett. A bűncselekmény elkövetési eszközét a hatóság megtalálta és lefoglalta.

Az ügy gyanúsítottja vallomásában elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetésére őt egy „Counter Strike” elnevezésű számítógépes játék inspirálta, amelyet mintegy másfél éve játszik rendszeresen.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés kísérlete miatt folytatott eljárásban a jó családi körülmények között elő, helyi fiatalkorú fiút gyanúsítottként hallgatta ki, majd bűnügyi őrizetbe vételéről határozott.

A rendőrség – a cselekmény tárgyi súlyára és a bűnismétlés veszélyére tekintettel - kezdeményezi a fiatalkorú gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozását.

- B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda -


Tiszaújváros - "Meg fog ölni!" – kiabálta az egyik megszúrt fiú, de a segítség későn érkezett.

Tiszaújváros, 2011. november 16., szerda (MTI) - Stabil annak a fiúnak az állapota, akit mentőhelikopterrel szállítottak a mentők kórházba, miután megszúrta egy társa szerda délelőtt egy tiszaújvárosi középiskolában - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A Borsod Online információi szerint a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, de ezt a főkapitányság nem erősítette meg.

Tiszaújváros - A november 16-án délelőtt egy tiszaújvárosi középiskola mosdóhelységében történt késelés körülményeit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vizsgálja.

Tiszaújváros - Egy hetedikes és egy kilencedikes fiúra támadt egy kortársuk, még nem tudni, mi volt az indítéka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában