Helyi közélet

2011.09.16. 13:10

Zöld Nyíl: A lakók vissza akarják kapni a megállót

Miskolc - Nem lesz megálló a Vince utcánál. Az ott élők az Észak-Magyarországon keresztül is tiltakoznak ez ellen.

Miskolc - Nem lesz megálló a Vince utcánál. Az ott élők az Észak-Magyarországon keresztül is tiltakoznak ez ellen.

Csaknem 160-an írták alá azt a tiltakozó levelet, amelyet az Észak-Magyarország szerkesztőségébe is eljuttattak, és amelyben azt kérik, az MVK Zrt. ne szüntesse meg a Vince utcai megállót.

Mint arról már az Észak-Magyarország korábban beszámolt: a villamospálya felújítása során ez a megálló megszűnik. Ennek oka: meg kell felelni az új szabványoknak, mivel az új megállók kialakításánál döntő szempont volt, hogy a megálló minimum szélessége 2,5 méter legyen – tudtuk meg az MVK Zrt.-től. – A korábbi állapot - keskeny peronokkal - többé nem tartható, az új megállókat ennek megfelelően tervezték meg. A Vince utcai megálló esetében a közúti adottságok miatt már nem fértek volna el az új megállók még a minimum 2,5 méteres szélességben sem, hiszen az esetleges útszélesítés miatt már a járda - aminek a minimum szélességét szintén a szabvány határozza meg - nem lett volna megtartható. A Zenta utcai új megállók esetében a Diósgyőr irányú megálló fentebb kerül, a két megállót egymással párhuzamosan alakítják ki.

Csontos Ágnes, a cég PR menedzsere elmondta az Észak-Magyarországnak: a megálló megszüntetése már az előkészítés során is, 2007-2008 között, a megvalósíthatósági tanulmányban is eldöntött tény volt, majd az engedélyezési tervek is ennek megfelelően készültek.

Az ott élők levelükben azzal érvelnek, hogy a villamospálya elkészülte után csak a Zenta utcánál vagy a diósgyőri végállomásnál tudnak felszállni a villamosra. De mindkettőhöz sokat kell gyalogolniuk. Azt is megfogalmazták: a környék bérházaiban főleg idősek, illetve kisgyermekes családok élnek, akiknek fontos, hogy a közelben legyen a megálló.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában