Helyi közélet

2011.09.28. 19:40

Földes név ügy: találkozó a polgármesterrel

Miskolc - Mint ahogy az az Észak-Magyarországban is megjelent: négy nap alatt több mint harmincnyolcezer aláírás gyűlt össze azért hogy ne változzon meg Miskolci Földes Gimnázium neve.

Miskolc - Mint ahogy az az Észak-Magyarországban is megjelent: négy nap alatt több mint harmincnyolcezer aláírás gyűlt össze azért hogy ne változzon meg Miskolci Földes Gimnázium neve.Szerdán találkoztak az aláírásgyűjtők és a város polgármestere.

A Városháza a következőt hozta nyilvánosságra ezzel kapcsolatban:

Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a mai megbeszélésen a következőket mondta: "Nem ragaszkodunk az októberi közgyűléshez, hiszen folynak az egyeztetések. Minden érdekeltet, érintettet meg szeretnénk a témában hallgatni. A határidő:az egyeztetések lezárulta. A témában előterjesztés sem készült."

Az aláírásgyűjtők pedig ezt a közleményt juttatták el:

Mint már a sajtóban is megjelent, megerősítjük, hogy 38 ezer aláírás gyűlt össze a Földes Ferenc Gimnázium elnevezés megtartása mellett. Tekintélyes, miskolci közügyben még sohasem látott szám, véleményünk szerint ez egyértelműen reprezentálja, hogy a miskolciak többsége ragaszkodik az iskolához és annak nevéhez, védjegynek, értéknek, miskolci identitása szerves részének tartja azt. De, miskolciak lévén, Miskolcon, a miskolciak között élve is tapasztalhatjuk, hogy ez az általános közvélemény is. (Az ellenvélemény nagyon csekély.) S nem csak Miskolcon, de városunk vonzáskörzetében is. Aki nem a Földesbe járt, vagy nem is a városban lakik, az is büszke erre a zászlóshajóra, az országban és a világban is büszkén vállalható, a legjobbak közé tartozó gimnáziumra. Ez a közvélekedés és az ezt alátámasztó rengeteg aláírás kötelezett minket, az aláírásgyűjtés szervezőit arra, hogy ezt a véleményt személyesen is elmondjuk városunk polgármesterének. Merthogy demokráciában élünk, büszke miskolci polgárok vagyunk, akik hiszünk abban, hogy véleményünket a minket érintő kérdésekben el kell mondanunk a döntéshozóknak, akik azt meg is hallják, meg is fontolják. Tény, a polgármester fogadott és meghallgatott minket. Elismerte az aláírások számának nagyságát. Azt mondta, hogy neki, mint városvezetőnek kötelessége meghallgatni a másik oldal, a névváltoztatás támogatóinak véleményét is, dönteni ezután fognak. Ezt méltányoljuk, de azt gondoljuk, hogy ők a véleményüket a kezdeményezéssel már elmondták. S ez a kezdeményezés nem talált kedvező fogadtatásra a miskolciak körében. Mi hiszünk érzelmeink tisztaságában, érveink igazságában, s ezt még 38 ezer eddigi aláírás is megerősíti. Bízunk benne, hogy ezt nem csak meghallgatják, de meg is hallják a döntéshozók is. Mert ez a miskolci polgárok hangja.

ÉM


Miskolc – Nem várt eredménnyel zárult a Földes Ferenc gimnázium nevének megtartásáért indult aláírásgyűjtés.

Miskolc – Az aláírást kezdeményező Földes öregdiákok köszönetüket fejezték ki mindenkinek, aki ügyük mellé állt.

Miskolc – A földesista öregdiákok az alpolgármesternél jártak, az aláírásokat továbbra is gyűjtik.

Nem látni, hogyan végződik majd a vita, amelyik ez idő tájt izgalomban tartja a Mi Városunkat: kapjon-e másik nevet az egyik ismert középiskolánk, vagy sem. Bujdos Attila jegyzete.

Miskolc – A diákok reménykednek, hogy akcióikkal sikert érnek el.

Miskolc – A Miskolci Önkormányzatot a Széchenyi’ 56 Emlékbizottság kereste meg azzal a kéréssel, hogy a Földes Ferenc Gimnázium nevét változtassuk Miskolci Széchenyi István Gimnáziumra.

Miskolc – Azt szeretnék, maradjon Földes a gimnázium neve.

Miskolc – Iskolájuk átkeresztelése ellen demonstráltak szerdán a Földes Gimnázium diákjai.

Miskolc – A szervezők értesítették a szerkesztőségünket, hogy a miskolci Földes Ferenc Gimnázium nevének megváltoztatása ellen aláírást gyűjtő akció holnap – azaz csütörtökön – megkezdődik a Szinva Teraszon és a Hősök terén délután fél négytől és egész hétfőig tart majd. A szervezők Földes pólóban lesznek a helyszínen.

Miskolc – A Földes Gimnáziumban nem szeretnék, ha megváltoztatnák az iskola nevét.

Miskolc – Egyre parázsabb vita folyik arról, maradjon-e meg Miskolcon a Földes Gimnázium neve, vagy sem, s ha nem, akkor az 1956-os ötlet szerint a Széchenyi nevet vegye- e fel. Az eddigi érvek részben politikai, részben érzelmi indíttatásúak. Pedig egy iskola névválasztása esetében talán mégsem ezek a szempontok lehetnek döntőek.

Bár én is Földes diákként végeztem, véletlenül sem szeretném az észt osztani a kereszteljük-e át az iskolát vagy sem vitában. Már csak azért sem, mert ez nem a puszta racionalitás, érv-érv elleni küzdelem kérdése, hanem alapvetően érzelmi, emocionális kötődések, nézetek és életutak ütközése. Tisztelek minden vitatkozót: őket legalább mélyen érdekli valami, ami közügy. Kiss László jegyzete.

Miskolc – „A komoly eredményeket felmutató iskolának méltó ember kell, hogy nevet adjon.

Miskolc – Van, aki nem bánja, más ellenzi a Földes Ferenc Gimnázium átkeresztelését.

Miskolc – A gimnáziumnak csak véleményezési joga van, a közgyűlés dönt majd, változik-e a név.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában