Helyi közélet

2011.09.03. 17:44

A kastély lehet a kitörési pont

Edelény - Jövő év végére megnyílik az edelényi kastély kapuja a látogatók előtt.

Edelény - Jövő év végére megnyílik az edelényi kastély kapuja a látogatók előtt.

Ha itt a szeptember, itt a Császtai Szőlőhegyi Búcsú is. Nem történt ez másképp az idén sem, hatodik alkalommal rendezték meg a több száz érdeklődőt vonzó eseményt szombaton az Edelény melletti dombon. A nap Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjével kezdődött, majd a szentmisét Berkes László, borsodi főesperes celebrálta. A színpadon ezután egymást váltották a szórakoztató és kulturális műsorok, de aki inkább a finom ételeket és a különleges borokat részesítette előnybe, az a bográcsos főzőversenyre vagy borkóstolásra nevezhetett.

A búcsún számos civil szervezet mellett bemutatkozott a felújítás alatt álló edelényi kastélysziget is. A L’Huillier-Coburg kastély az ország hetedik legnagyobb kastélya, a magyarországi kora barokk építészet kiemelkedő emléke. A teljes felújítás után várhatóan 2012 végén nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

A kastélyparkot is

A kastély felújítását végző projektmenedzser, Gergely Zsolt még a hivatalos bemutató előtt lapunknak elmondta: a kastély tulajdonképpen már 50 évvel ezelőtt is felújítására szorult volna, de csak 2008-ban adódott olyan uniós pályázati lehetőség, aminek segítségével a munkák 2009-ben elkezdődhettek. A tavalyi árvíz miatt ugyan csúsznak egyes projektelemek, de a jövő év végére bizonyára minden érdeklődő megtekintheti a majdnem eredeti állapotába helyre állított épületet. Azonban nem csak a kastélyt, de a közel öthektáros kastélyparkot – magát a kastélyszigetet – is megújítják. A főépület külső felújítása mellett restaurálják a termekben található, páratlan művészettörténeti értéket képviselő, rokokó faliképeket is. A felújított helyiségek alkalmasak lesznek állandó és időszakos kiállítások, valamint rangos tudományos és kulturális rendezvények – többek között konferenciák és koncertek – megrendezésére is.

100 ezer látogató

Az Edelényi Kastélysziget projekt fontos kitörési pont lehet az észak-magyarországi régió egyik leghátrányosabb helyzetű kistérsége számára, hangsúlyozta Gergely Zsolt. 2016-ra éves szinten már 100 ezer látogatót várnak Edelénybe. A nyitást követően a létesítmény a tervek szerint közvetlenül 20 környékbelinek ad majd munkát, és közvetve is hozzájárul a térség foglalkoztatási gondjainak enyhítéséhez.

A felújítás jelenlegi állapotával kapcsolatban a projektvezető elmondta: a külső homlokzat 80 százalékban elkészült, szeptember elején visszakerülnek a kastélyba a restaurált kályhák. Október végére várhatóan a belső munkákkal, valamint az épülethez vezető út mentén a fasorültetéssel is végeznek. Erre az időpontra terveznek egy közösségi napot, melyre minden kastélybarátot várnak.

- ÉM -


Megkezdődött az edelényi kastély homlokzatát takaró állványzat bontása, így hamarosan látni lehet, hogy az épület visszakapja eredeti, 18. századból való barack, tört fehér és szürke színeit. Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélyának és a hozzá tartozó parknak a rekonstrukciójára összesen csaknem 2,2 milliárd forint pályázati támogatást fordít a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.1152357984


Edelény, Miskolc - Az edelényi L’Huillier -Coburg- kastély és környezete rekonstrukciós terveit ismertették Miskolcon.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában