Helyi közélet

2011.09.16. 11:19

A jelképekre emlékeznek Ózdon

Ózd - Éppen egy évtizede, hogy Ózdon ledőltek a kohászat szimbólumai.

Ózd - Éppen egy évtizede, hogy Ózdon ledőltek a kohászat szimbólumai.Korábban a Gyár út tövében kilenc kémény füstölt, demonstrálva ezzel a vasgyárban folyó termelést. A kerek évforduló alkalmából egy interaktív kiállítás nyílt az Olvasó alagsorában, és ezzel párhuzamosan egy fővárosi galériában is. A tárlat ötlete Csontos Györgyi okleveles építészmérnök nevéhez fűződik, aki hosszú évek óta foglalkozik a kohászat virágzása alatt épült, és örökségvédelem alatt álló épületek sorsával. A megnyitón több elemre bontotta a most megnyíló tárlatot. Mint mondta: egyfelől szerettek volna megemlékezni a kéményekről, másrészt pedig bemutatni azokat az egyetemi hallgatói terveket, amelyek az elmúlt tíz évben készültek el.

- Szerettünk volna utalni a monumentális méretekre is – tette hozzá Csontos Györgyi. – Négy méter átmérőjű volt mindegyik alja, és nyolcvan méter magasságban tornyosultak a város fölé.

A kiállításra sok olyan ózdi ellátogatott, akinek még jelentenek valamit a kémények és a vasgyár. Nagymarczi László ott volt a kohászatnál, amikor egy tatabányai cég a sort megépítette. Azt is a saját szemével látta, amikor lebontották.

- A négyes kohó egyik szintjéről a kollégámmal néztem a robbantást – emlékezett vissza a korábbi üzemmérnök. – A robbantási technikának köszönhetően amikor összecsuklott, alul csak egy romhalmazt láttunk. Furcsa érzés volt, mert az építésétől kezdve végig kísértem az életét.

Az Ózdon elnevezésű tárlat szeptember 20-ig tekinthető meg az Olvasó épületében.

–ME-

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában