Helyi közélet

2011.08.21. 16:45

Itt a kártya, hol a jogosult?

Miskolc - Sírás, előállítás, sorban állás, sebtiben kitalált történetek…

Miskolc - Sírás, előállítás, sorban állás, sebtiben kitalált történetek…Körülbelül így jellemezhető címszavakban az a pénteki kiemelt akció, melyet a közterület-felügyelet, a rendőrség és a Régió Park Miskolc Kft. közösen tartottak a Búza téri piac parkolójában. Legfőképp azt ellenőrizték, hogy az autósok jogosan használják-e a mozgáskorlátozott igazolványt. Az elmúlt időszakban ugyanis azt figyelték meg, hogy meglepően megnőtt azok száma, akik ilyen kártyával veszik igénybe a parkolót. Egy adat: volt olyan nap, hogy a 172 férőhelyes parkolóban 112 autó állt, ebből 72 mozgáskorlátozott kártyát használt – tudtuk meg a parkoltató cégtől.

Pénteken sem volt ez másképp: reggel kilenckor indult az akció, a Régió Park emberei felmérték a területet, lefotózták a mozgáskorlátozott kártyával parkoló autókat. Majd a közterület-felügyelők is megérkeztek és várták, hogy az autótulajdonosok visszaérkezzenek. Kilenc óra után 8 perccel már két jogosulatlan használót sikerült elkapniuk. Egyikük, egy nő sírva fakadt, de mentségére szolgáljon, nem próbált magyarázkodni, igaz, annyival védekezett, hogy az anyósáé a kártya, aki valóban mozgássérült és neki jött bevásárolni a piacra. Ez persze érthető, de a szabály az szabály: a kártya használatakor a jogosultnak is az autóban kell tartózkodnia. Ez pedig ebben az esetben nem így történt, ezért a közterület-felügyelők megkezdték az intézkedést: visszatartási jegyzőkönyvet vettek fel, ebben leírták az esetet, illetve ezáltal ideiglenesen bevonták a kártyát. A nő viszont próbálta elmagyarázni nekik, hogy szüksége van az igazolványra, illetve nem neki, hanem az anyósának, akit gyakran hord a kórházba. De ez sem segített, a szabálysértési ügy a helyileg illetékes jegyzőhöz kerül, aki dönt a büntetés mértékéről, illetve arról, hogy visszakaphatják-e az igazolványt. Ha igen, akkor az akár egy héten belül is megtörténhet – nyugtatták a nőt.

Közben egy férfi „súgott” az ellenőröknek, hogy a piacbejárat mellett csaknem 20 autó parkol mozgáskorlátozott kártyával. Ők mind piacosok, nem fogják elkapni őket, mert nem jönnek most az autójukhoz – mondta.

A parkolóautomata előtt azonban egyre nagyobb lett a sor, az ellenőrök szerint ez annak tudható be, hogy az autósok észrevették az ellenőrzést, és inkább jegyet váltanak. Az egyik piaci árus szerint viszont  – lapunknak mesélte – ez minden hétvégén így van, mivel az őstermelői piac megnyitásával elvették a parkolóhelyek nagy részét, így nagy a tumultus a parkolóban.

De térjünk vissza az akcióhoz, aminek azért volt, akik kimondottan örültek. Azok például, akik jogosan használják a kék parkolóigazolványt. Somodi Lászlónak a lánya jogosult erre, aki pénteken a hátsó ülésen várt, míg a felügyelők ellenőrizték édesapja iratait. Közben Somodi László arról beszélt, hogy a nagy bevásárlóközpontokban mindig megvan a mozgáskorlátozott hely, de a piacon sosincs. Ez nem panasz – tette hozzá -, mert a lányom, ha nehezen is, de tud járni, így nem nagy gond messzebbről odasétálni a piachoz. De – folytatta – aki kerekes székes, azoknak rosszabb más helyen megállni, mert kisebb a hely, a székbe nehezebb átszállni.

Szokott-e szólni azokra, ha valakik jogtalanul állnak meg a mozgáskorlátozott helyen? Nem, nem szeretek senkivel vitatkozni, de magamban megjegyzem… - válaszolta.

ÉM-NSZR

A pénteki ellenőrzés alatt azért akadtak bőven jogosulatlan használók is, volt, akit elő is kellett állítani. Egy nőt ugyanis ellenőriztek, de sem a kártya tulajdonosa nem volt ott, sem a nő iratai. Először azzal érvelt, hogy az igazolvány tulajdonosa a piacon vásárol, hamarosan itt lesz, és az is elhangzott, hogy aznap jött a kórházból…Az ellenőrök vártak egy darabig, csaknem negyedórát, de akinek kellett volna, csak nem érkezett meg a piaci bevásárlásból. Az iratok miatt rendőrt kellett hívni, a nőt előállították és a kártya miatt meg is büntették. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában