Helyi közélet

2011.07.22. 11:16

Pályakezdő tiszthelyettesek a Bocskai dandárnál

Debrecen - Pályakezdő tiszthelyettesek érkeztek a napokban az 5. Bocskai István Lövészdandárhoz, hogy az iskolapadban megtanultakat kiegészítsék a lövészek mindennapjaiban felhasználható gyakorlati tapasztalatokkal.

Debrecen - Pályakezdő tiszthelyettesek érkeztek a napokban az 5. Bocskai István Lövészdandárhoz, hogy az iskolapadban megtanultakat kiegészítsék a lövészek mindennapjaiban felhasználható gyakorlati tapasztalatokkal.

Mint azt Papp András, a dandár vezénylő zászlósa, a beillesztő foglalkozás felelőse elmondta, miután a fiatalemberek eredményesen befejezték az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolájának tizenegy hónapos képzését, július 8-án Szentendrén hivatásos katonává avatták őket, majd csapathoz kerültek.

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka, dr. Böröndi Gábor dandártábornok a program első napján Debrecenben köszöntötte a tiszthelyetteseket, akik ezt követően megismerhették az alakulat felépítését, majd következett a személyügyi, a pénzügyi, a munka-, környezet- és balesetvédelmi, a jogi, a logisztikai, a humánszolgálati, valamint a vezénylő zászlósi tájékoztatás.

A második napon a kiképzési feladatok áttekintése volt soron, majd a Kossuth laktanya bejárása. Az új őrmesterek a parancsnoki irodától a csapatmúzeumig szinte mindenhol körülnézhettek, a délután folyamán pedig a dandár hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázisára látogattak, ahol megtekintették a lőteret és a telephelyeket. Szerdán a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanya volt a cél, ahol lehetőség nyílt megismerni az alakulat másik helyőrségét is.

Az öt őrmester közül négyen egyébként a dandár Csongrád-megyei helyőrségében kaptak beosztást, míg egyikük, Mák Norbert a 39. lövészzászlóalj egyik századában lesz rajparancsnok-helyettes.

– Azért választottam ezt a hivatást, mert mindig is érdekelt a katonaság, ezen belül is főleg a lövész-szakma, szerintem ez mindennek az alapja. A legfontosabb feladatom most az, hogy mielőbb elsajátítsam a legfontosabb szakharcászati és egyéb ismereteket, s megismerjem a században velem együtt szolgáló katonákat. Természetesen a későbbiekben szívesen vállalnék majd missziós feladatot, de emellett továbbtanulási terveim is vannak – mondta el beilleszkedése első napján a 21 éves tiszaújvárosi fiatalember.

A pályakezdő tiszthelyettesek mellé ez év végéig két-két mentort osztottak be: az ő feladatuk lesz, hogy egymást váltva minden olyan tapasztalatot átadjanak, amelyre a mindennapi szolgálat teljesítéséhez szükség lesz. Tóth Tamás törzsőrmester idestova nyolc esztendeje szolgál hivatásos katonaként, ideje nagyobbik részét a debreceni alakulatnál töltötte, így minden olyan ismerettel rendelkezik, amire egy pályakezdőnek szüksége lehet.

– Az első időszakban a legfontosabb, hogy valamennyi olyan dologról – szállás, utazás, étkezés, okmányok – gondoskodjunk, ami a hétköznapokban alapvetőnek számít. Hasonlóan fontos, hogy az új tiszthelyettes mielőbb megismerje a század felépítését, az embereket és a napi élet menetét. Később pedig következhet a lövész-szakmai tudás elsajátítása, finomítása, az elméleti és főleg a gyakorlati képzés. Minél előbb bedobjuk majd a mélyvízbe, megnézzük, hogyan boldogul a rá bízott (eleinte egyszerű, aztán egyre összetettebb) feladattal, aztán együtt kijavítjuk az esetleges hibákat. Korábban is bíztak rám fiatal kollégát, ezek ismeretében azt mondhatom, a beilleszkedés során a legfontosabb az igyekezet: legyen fogékony és nyitott, s figyeljen a tapasztaltabb bajtársakra.

- Révészné dr. Markovics Zita hdgy. -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában