Helyi közélet

2011.07.28. 16:26

Leszavazták, de azt ígérték, lesz

Miskolc - Alig öt percig tartott a miskolci rendkívüli közgyűlési ülés; nem vették napirendre a bérkompenzációt.

Miskolc - Alig öt percig tartott a miskolci rendkívüli közgyűlési ülés; nem vették napirendre a bérkompenzációt. Egyetlen napirendi pontja lett volna a csütörtöki, rendkívüli közgyűlési ülésnek, mégpedig az, amit a szocialista frakció javasolt: "Javaslat a Misek Nonprofit Kft. munkavállalói bérkompenzációjának elrendelésére". A testület azonban 7 igen és 15 nem arányában leszavazta, azaz nem vette napirendre a javaslatot. Így az ülés alig néhány percig tartott, épp csak addig míg dr. Kriza Ákos felolvasta a júniusi ülés jegyzőkönyvét (az MSZP-frakció ugyanis már akkor is napirendre akarta vetetni a bérkompenzációt, de a testület akkor is leszavazta – a szerk.): „A kórház vezetése azon dolgozik, hogy megteremtse a bérkompenzáció lehetőségét, idén erre sor kerül, de ehhez meg kell, hogy legyen a pénzügyi alap.” Korábbi véleményét azzal egészítette ki: az előző városvezetés alatt a kórház havonta 50 millió forintos hitelállományt halmozott fel, az új vezetésnek ezt az elmúlt 2-3 hónapban sikerült nullára csökkentenie. Ez azt jelenti – folytatta – hamarosan megteremtődik a pénzügyi alap a bérkompenzációhoz, illetve annak visszamenőleges kifizetéséhez is. Hangsúlyozta: nem érti, miért volt szükség a rendkívüli ülés kezdeményezésére, miközben minden halad a maga útján. Ami a dolgozóknak jár, azt megkapják, ehhez nincs szükség az MSZP-frakcióra sem – fogalmazott.

Bukott diákok

Mint ismert: a rendkívüli ülést a szocialisták kezdeményezték, s mivel többen vannak, mint a képviselők egynegyede, ezért össze kellett hívni a testületet. A kezdeményezés indoka a következő volt: január 1-jével megváltozott a személyi jövedelemadó és az adójóváírás rendszere. A városi kórház 1600 dolgozójából 1000-en jártak rosszabbul, azaz kevesebb nettó fizetést vihetnek haza év elejétől. Míg a kormányzati és önkormányzati dolgozók esetében már megtörtént a bérkompenzáció, addig a miskolci MISEK Kft.-nél ez elmaradt. A csütörtöki testületi ülésre beadott MSZP-s előterjesztés azt javasolta, hogy a közgyűlés kötelezze a MISEK Kft. ügyvezetését a bérkompenzáció végrehajtására. Azt is szerették volna, hogy a bérkompenzáció visszamenőleges hatállyal lépjen életbe, méghozzá 2011. január 1-jétől.

A pár perces ülés után a frakciók sajtótájékoztatón értékelték a történteket. A Fidesz-KDNP közösen, ahol dr. Kiss János, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: „AZ MSZP megpróbálta azt sugallni, hogy ők az emberek oldalán állnak, míg a Fidesz-t megpróbálta a rossz oldalra kényszeríteni.” Szerinte a szocialisták a bukott diák szerepét játszották el, hiszen vezetésük alatt és után a kórház az adósságállománytól roskadozott – fogalmazott. Hozzátette: ha csak erre voltak képesek, akkor nekik nem illendő vitát kezdeményezni ebben a témában. Ő is azt hangsúlyozta, amit a polgármester: mielőtt adni akarunk, meg kell teremteni annak a lehetőségét.

A bérkompenzáció bekövetkezhet

 „Ha hallgattak volna, bölcsek maradtak volna...” – mondta el véleményét a szocialista kezdeményezésről Molnár Péter, a KDNP frakcióvezetője. Szerinte trehány módon készült az MSZP a rendkívüli ülésre, hiszen ugyanazt a javaslatot adták be, amit a júniusi ülésre, ugyanazzal a helyesírási hibával.

Ő is hangsúlyozta: az előző városvezetés túlköltekezett, eladósította a várost, felelőtlenül gazdálkodott. Azt ő is hangsúlyozta: a MISEK Kft. dolgozói megfogják kapni a bérkompenzációt. Kérdésünkre, hogy mikor, dr. Kovács László, az egészségügyi bizottság elnöke válaszolt: amint a kórház olyan helyzetbe kerül, hogy gazdaságilag képes lesz rá. Pontos dátumot nem tudott mondani. Azt azonban hangsúlyozta: az elmúlt pár hónapban, a vezetésnek köszönhetően előállt az a helyzet, hogy a bérkompenzáció bekövetkezhet.

Azt remélte bátrak lesznek a vitához

Dr. Simon Gábor, az MSZP frakcióvezetője szerint az elmúlt 2-3 hétben a Fidesz együttműködésről, párbeszédről beszélt, éppen ezért azt gondolták, most veszik a bátorságot és hajlandók velük a testületi ülésen vitázni. Ez a bátorság azonban hiányzott – fogalmazott. Hangsúlyozta: a városnak havonta 4,5 millió forintot kellene kifizetni pluszban a kórház dolgozóinak, azoknak, akiket érint a bérkompenzáció. Szerinte ennek nincs köze a kórház gazdasági helyzetéhez, csupán egy rossz törvény következménye.

A 4,5 millió forint kigazdálkodására is javaslatot tett: „Három tanácsadója van a kórháznak, akik 650 ezer, 450 ezer és 350 ezer forint nettó fizetést kapnak, illetve egy ügyvéd is dolgozik jelenleg 1 millió forintért...” De úgy vélte, az önkormányzat is találhatna számtalan megoldást a bérkompenzáció kifizetésére.

A szocialista frakcióvezető ebben a témában, mint országgyűlési képviselő is interpellált a parlamentben, ahol a kormány részéről minden esetben azt a választ kapta: a bérkompenzációt végre kell hajtani – tette hozzá.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában