Helyi közélet

2011.06.14. 13:19

Rablógyilkosság családi vállalkozásban

<p>Budapest, Sajószentpéter -&nbsp;Az autópálya mentén portyázva választották ki áldozataikat a sajószentpéteri éjszakai támadók.</p>

Egy sajószentpéteri társasághoz köthető tucatnyi súlyos bűncselekmény ügyében fejezte be a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda a közelmúltban, és vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozati iratokat a Fővárosi Főügyészségnek – tájékoztatta lapunkat Bartha László, az NNI sajtószóvivője.

Az egymással családi kapcsolatban álló sajószentpéteri elkövetők 2008-2009-ben rendszeresen hajtottak végre csoportos rablásokat, emberöléseket az M3-as autópálya mentén Hajdú-Bihar és Heves megyében, valamint Budapest autópálya felé eső kerületeiben. Az indokolatlan brutalitással elkövetett rablásokra szakosodott bűnözői csoport a kiválasztott területet „lomtalanítás” címén járta be, és miután felmérték, hogy hol lakhatnak egyedülálló, idős – a támadás során komolyabb ellenállásra képtelen – személyek, őket később – jellemzően az esti vagy kora hajnali órákban – otthonukban támadták meg. Az ingatlanba a csapat négy-öt, csuklyát viselő tagja hatolt be erőszakkal, és az amúgy is megrettent idős sértetteket súlyosan, indokolatlan brutalitással bántalmaztak, majd az ott talált értékeket összegyűjtötték és az összevert sértetteket megkötözve magukra hagyták.

Már volt rutinjuk

A csoport tagjai közül többeket korábban hasonló bűncselekmények miatt már elítéltek, így ők most is a rendőrség látókörébe kerültek. Végül a család tagjaira – mint ahogy arról akkor mi is beszámoltunk – 2009 végén csaptak le; azóta előzetes letartóztatásban vannak. A gyanúsítottak ellen hasonló cselekmények miatt több megyében folytatott eljárásokat tavaly novemberében az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese utalta a Nemzeti Nyomozó Iroda sorozatügyekre specializálódott alosztálya hatáskörébe, tekintettel az ügyek bonyolultságára és azok szerteágazó jellegére – tette hozzá Bartha László.

Az NNI bűnügyi főosztály különleges ügyek osztálya erőszakos bűncselekmények alosztálya munkatársai a nyomozások átvételét követően – az elkövetési módszer alapján – további két budapesti bűncselekménnyel is összefüggésbe hozták a rablógyilkosokat.

A vizsgált ügyek felében a gyanúsítottak brutális bántalmazásukkal többszörösen minősített emberölést valósított meg, melyekből egy esetben a helyszínen, egy esetben pedig a kórházba szállítást követően vesztette életét a sértett, ezért a sajószentpéteri „családi vállalkozás” hat tagjával szemben nyereségvágyból, több emberen, részben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, illetve bűnszövetségben elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta a vádemelést az NNI.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában