Helyi közélet

2011.06.25. 13:12

Gloviczki Zoltán: sikeres volt az iskolai közösségi szolgálat pályázata

<p>Budapest (MTI) - Nagy perspektívát nyitott a társadalom számára és sikeres volt az iskolai közösségi szolgálat féléves pályázata - mondta Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár szombaton Budapesten.</p>

Mint azt az Iskolai közösségi szolgálat - követendő minták a Társ-program alapján elnevezésű konferencia megnyitó beszédében közölte, volt kezdeményező készség az iskolákban, sőt az államtitkárságnak kellett "a kezdeményezések fantáziáját korlátozni". A pályázatra 355 iskola jelentkezett, közülük 148-at támogatott a bírálóbizottság, amely 44 millió forintot osztott ki - tette hozzá.

A közösségi munka az iskolákra többletterhet ró, költségvetési vonzatai vannak, de létezik egy EU-s projekt, amely tanárképzéseket finanszíroz ezen a téren - mutatott rá a helyettes államtitkár.

Gloviczki Zoltán utalt arra, hogy a pályázati pénzek jutottak azokra a területekre, ahol a legnagyobb szükség volt rá - és arra, hogy "a segítség gesztusa megjelenjen". Példaként hozta fel, hogy Somogy megyében a pályázatok nagyobb arányban lettek sikeresek, mint a környező térségekben.

Az állami, az önkormányzati, az egyházi és az alapítványi iskolák országos arányuknak megfelelően szerepeltek mind a pályázók, mind a támogatottak között. A miskolci jezsuita gimnáziumnak, továbbá háromszáz másik iskolának a közösségi munkában már több éves tapasztalata van - emelte ki.

Ez a tevékenység nem kizárólag valakiknek a megsegítéséről szól, hanem legalább annyira a segítő közösségekről. A pedagógiai cél a társadalmi kohézió, az emberek közötti kapcsolatok erősítése. Nem az számít, hogy "csak akkor érettségizhet le valaki, ha ezt teljesítette", hanem az, hogy magától értetődő legyen a másikon való segítés, a társadalmi felelősségvállalás értékrendjének meghonosodása - hangsúlyozta Gloviczki Zoltán.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában