Helyi közélet

2010.12.07. 16:12

Vasárnap rendezik a XVII. Rákóczi Futótúrát

<p>Háromhuta - A Zöld Sportok Clubja szervezésében december 10-én rendezik meg a XVII. Rákóczi Futótúrát a Zemplén-hegységben, Háromhután.</p>

Az egészségvédő és szabadidősport rendezvény a "Borsod-Abaúj-Zemplén megye futótúrázója" jelvényszerző természetjáró mozgalom 4. fordulója - tájékoztatott Kovács Attila szervező.

Jelentkezni és nevezni a verseny napján dél és12.30 között lehet Óhután, az önkormányzat vendégházában, a posta mellett, míg a mezőnyrajtra 12.45-kor kerül sor. Az idei, XVII. Rákóczi Futótúra távja 8 kilométer, a szintkülönbség 200 méter, míg a menetidő 70-90 perc.

A pálya jelzett turistautakon vezet végig, ám nem árt tudni, hogy a futótúrán mindenki saját felelősségére, életkori korlátozások nélkül részt vehet, ha nem dohányzik.

"A résztvevők a számukra titkos útvonalon, túravezetők irányítása mellett, a futás, a kocogás és a gyaloglás terepviszonyokhoz igazodó váltogatásával, közösen mennek végig" - mondta Kovács Attila szervező, Európa-bajnok rádiós tájfutó.

A nevezési díj 600 forint/fő, míg a Spuri Kártya tulajdonosai 100 Ft kedvezményt kapnak. A túrateljesítők között "A TESTED MOZGASD NE A MOTORT! feliratú emblémázott pólókat sorsolnak ki! Szállás szombat éjszakára a Zöld Sportok Klubján keresztül is szervezhető a 46/334-502-es telefonon, vagy e-mailben a [email protected] címen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában