Helyi közélet

2010.12.14. 19:35

Szükség van a párbeszédre

<p>Miskolc - Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban december elején aláírták a minimálbérről, a szakmunkás bérminimumról és a bérajánlásról szóló megállapodást. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) megyei fórumokon vitatja meg a munkavállalók és az érdekegyeztetés helyzetét.</p>

A miskolci fórum után dr. Borsik János, az ASZSZ elnöke elmondta: a bérkérdésben konszenzus született ugyan, de a szakszervezeti szövetség a kormány álláspontjával ellentétesen, súlyosan igazságtalannak és aránytalannak tartja az egy kulcsos, 16 százalékos adórendszer bevezetését, különösen annak fényében, hogy a progresszivitás más kérdésekben – például a különadók esetében – nem áll távol a kormánytól.

Borsik János kitért még a korkedvezményes nyugdíj és a korengedmény kérdésére, amiben december 31-ig konszenzusnak kellene születnie, ám a kérdésben még a tárgyalásokat sem kezdték meg. Borsik János aggodalmát fejezte ki a sztrájktörvény-változás miatt is, és felhívta a figyelmet a három oldalú társadalmi párbeszéd fenntartásának szükségességére.

ÉM-SZP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában