Helyi közélet

2010.11.03. 15:23

Nevelőszülőknél az elsők

<p>Miskolc, Novajidrány - Hivatalosan: elkezdődtek az első kihelyezések a Miskolci Gyermekvédelmi Központ Nevelőszülői Hálózatánál.</p>

István (3), Klaudia (5), Mónika (7), Norbert (10) életében a hír azt jelenti: sok megrázkódtatás után lett otthonuk, Anyuval és Apuval, s ők négyen testvérek ismét együtt lehetnek. Anyu és Apu, azaz a novajidrányi Horváth Gyula és felesége, Zsuzsa asszony már felnevelték 3 saját gyermeküket. A legfiatalabb is betöltötte a 18-at, s bár egyelőre szüleivel lakik, elpályázik otthonról. Ő, akár a tágabb család apraja-nagyja, örömmel fogadta a szülők elhatározását: jelentkeznek nevelőszülőnek.

– A lehetőségről épp az Északból értesültünk, el is tettük azt a számot – mesélte a családfő a bensőséges ünnepségen, ahová mi is hivatalosak voltunk. Túljutottak a szűrőkön, sikerrel elvégezték a tanfolyamot is, és minthogy 4 gyermek befogadását is vállalták, ők lettek az elsők, akikhez már „ki is helyezték” a gyermekeket.

A kapocs: a Gigoló

– Ennek a négy testvérnek épp ilyen nevelőszülőkre volt szükségük, méghozzá minél előbb, hiszen a családból való kiemelésük után ideiglenesen csak párokra szakítva tudták őket átmenetileg elhelyezni. Már az ismerkedéskor látszott: egymásra találtak – meséli Szilágyi Sándor, a nevelőszülők mentora. – Norbert, a legidősebb gyermek elárulta, hogy a kedvenc száma a Gigoló, Gyula pedig zenél, s mikor kiderült, hogy ő pedig el is tudja játszani, rögtön megvolt a kapcsolódási pont.

– Attól kezdve, hogy két hete megérkeztek, el se mozdult az apja sarkából – erősít rá Zsuzsa asszony. Azt is megtudjuk tőle: követték a tanfolyamon tanultakat, véletlenül sem várták el, hogy anyunak és apunak szólítsák őket a gyerekek, akik számára viszont az első perctől ez volt a természetes. Márpedig akkor azt kell elfogadni, méghozzá örömmel tették.

Még körön belül

A gyermekek láthatóan otthon érzik magukat, annak ellenére, hogy velünk együtt jó pár vendég „robbant be” az életükbe. A „felhajtás” indokolt: eleddig a hírek arról szóltak, hogy Miskolcon elindult a nevelőszülői hálózat. Eddig a nevelőszülők képzése zajlott, de még gyermekek nem kerültek a rendszerbe. Augusztus 27-én megkapták a működési engedélyt is, ezzel együtt a Megyei Gyermekvédelmi Központból megérkeztek az első miskolci lakhelyű gyermekek, akikről a szakértői bizottság úgy határozott, hogy úgymond átmeneti nevelésüket a területileg illetékes nevelőszülőknél kell megvalósítani. Jogszabály szerint Miskolcon vagy a város 50 kilométeres körzetében. Novajidrány még épp a körön belül van. A keddi kis ünnepségen az állami gondoskodásban élő gyermekeket évek óta támogató Miskolci Gráciák nevében Szitárcsik Anna is részt vett. Ő és a mérföldkőhöz érkezett Miskolci Gyermekvédelmi Központ dolgozói is ajándékokkal tették az új család valamennyi tagja számára emlékezetessé a találkozást.

Álom és valóság

Mialatt Pityu délutáni álmát alussza, Mónika örvendezik a hajcsatoknak (mindig ilyenre vágyott, s hogy megnöveszthesse a haját), Klaudia pedig új Barbie babáját szabadítja ki a dobozából, Norbit, a legnagyobbat arról kérdezgetem, jó helyre kerültek-e. Rábólint: Anyu és Apu jók hozzájuk, rendesek és szeretik őket. Az iskolában is van már barátja. De mint mondja, a legfontosabb, hogy újra együtt lehetnek mind a négyen.

– Szóval ilyenről álmodtál?
– Szerettem volna, de nem álmodtam róla.
– Nem szoktál álmodni?
– De igen.
– És miről?
– Csak rosszról. Olyanról, ami már megtörtént.
– Abban mi volt a legrosszabb?
– Minden egyformán nagyon rossz volt, ami azelőtt volt.

- Szalóczi Katalin -


 Jó tudni

A Miskolci Gyermekvédelmi Központnak - az elkövetkezendő évek során - 200-220 nehéz helyzetbe került miskolci lakhelyű gyermek elhelyezését kell biztosítania nevelőszülőknél, vagyis „pótcsaládban”.

Egy-egy család legfeljebb 4 gyermeket nevelhet, a saját 18 év alatti gyermeke(ke)t is beszámítva.

Az egyik alapfeltétel: a vér szerinti szülővel való kapcsolattartás biztosítása.

A Miskolci Gyermekvédelmi Központ Nevelőszülői Hálózatán belül eddig kétszer 20 fős tanfolyamon képeztek ki nevelőszülőket, ezzel 45 gyermek számára biztosítottak férőhelyet. További helyek biztosításához újabb tanfolyamokat indítanak.

Érdeklődni lehet: Miskolci Gyermekvédelmi Központ Nevelőszülői Hálózat, 3515 Miskolc, Egyetem út 1. Telefon: 46/563-302/18-as mellék


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában