Helyi közélet

2010.11.17. 08:06

Bírósághoz fordulunk villamosügyben

<p>Miskolc és az MVK Zrt. megtámadja a Közbeszerzési Döntőbizottság döntését, és egyben új közbeszerzési eljárást indít.</p>

Megszületett a döntés: bíróság előtt támadja meg az MVK Zrt. és a miskolci önkormányzat a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatát, azt, amelynek eredményeként a villamosbeszerzésre kiírt közbszerzési eljárás eredménytelen lett.

Az előzményekről már többször írtunk. Így köztudott, a belváros már túl van a villamospálya rekonstrukción, ennek ellenére a régi villamosoknak kell járniuk a síneken: a város és az MVK Zrt. villamosbeszerzésre kiírt közbeszerzési eljárásai ugyanis nem jártak sikerrel. Összesen három. E legutóbbi augusztus 7-én indult, a szeptember 20-ai határidőre négy cég – a Skoda, a Solaris, a CAF és az AnsaldoBreda – küldte be ajánlatát. A spanyol CAF nevű járműgyártó cég azonban még a határidő lejárta előtt a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, mert szerintük egy általuk feltett kérdésre adott válaszukkal az ajánlatkérők (az önkormányzat és az MVK) jogszerűtlenül megváltoztatták az ajánlati felhívás tartalmát.

Egymilliós bírság

Az ajánlatkérők ezt megtudván felfüggesztették az eljárást, és kérték a kérelem elutasítását, ám hiába, a döntőbizottság sok-sok beadvány és tárgyalás után november elején helyt adott a CAF kérelmének. Egymilliós bírságot rótt ki az ajánlatkérőkre, és meg is semmisítette az eljárást.

A projektigazgatóság kedden közleményben magyarázta a vita lényegét. Dióhéjban: abban vitáztak a felek, hogy hol és hogyan kell alacsonypadlósnak lennie a megvásárolni kívánt villamosoknak. Az MVK Zrt. és az önkormányzat szerintük helyesen válaszolt a CAF kérdéseire, ebben a Nemzeti Közlekedési Hatóság véleményét is kikérték, ők megerősítették álláspontjukat.

Ezért döntött úgy az önkormányzat és az MVK Zrt., hogy jogorvoslatért a Fővárosi Bírósághoz fordul. Abban bíznak, hogy a bíróság megváltoztatja a döntőbizottsági döntést, és Miskolc javára dönt. Mindemellett – mivel a harmadik eljárás így eredménytelen lett – újat terveznek kiírni, ennek előkészítését már el is kezdték.

ÉM-HM


Kitekintés

Magyarországon az MVK Zrt. tájékoztatása szerint 2008 és 2010 között tíz villamosbeszerzésre kiírt közbeszerzési eljárás zajlott le. Ebből Debrecen öt, Miskolc három, Szeged pedig két eljáráson van túl. A tíz eljárásból egyetlen zajlott sikerrel, egy szegedi, ott a második eljárás nyertese a PESA cég lett, ők már 9 villamost gyártottak le a Tisza-parti városnak. Debrecen a negyedik sikertelen eljárás után fordult a Fővárosi Bírósághoz, még nem döntöttek ügyükben. közben kiírták az ötödik eljárást is, az is eredménytelenül zárult: a CAF a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult...


Kapcsolódó cikkek:

"A kezdetén vagyok a tárgyalásoknak"

eszak | 2010.11.11 16:39
Miskolc - A portálunkon és lapunkban megjelent cikkekre utalt dr. Simon Gábor képviselő (MSZP) a miskolci közgyűlés csütörtöki ülésén.

Esélytelennek tűnik a Ganz bevonása

naplo | 2010.11.09 20:52
Debrecen - A sorozatos kudarcok miatt a meghívásos közbeszerzési eljárás hozhat eredményt.

Ganz-villamos: ez is csak egy esély...

eszak | 2010.11.09 17:22
Miskolc - A Ganz nem kívánt nyilatkozni, a közbszerzési tanácsadó szerint több városnak könnyebb lehet együtt...

Olvasói levél: "Magyar villamosok: álmok álmodói"

eszak | 2010.11.09 15:40
Miskolc - A legújabb hírek szerint Miskolc összefogna azokkal a magyar városokkal, amelyek szintén villamos beszerzés előtt állnak, hogy a sok sikertelen pályázat után magyar villamosokat vásárolhassanak - írja Olvasónk.

Ganz villamosok Miskolcra?

eszak | 2010.11.08 20:08
Miskolc - A miskolci polgármester felvette a kapcsolatot a magyar járműgyártó céggel.

Zöld Nyíl: Sikertelen a villamostender

eszak | 2010.11.03 15:28
Miskolc - Immár a harmadik, a villamosok beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás lett eredménytelen Miskolcon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában